Hogyan tudnám rávezetni, hogy kezdjen egészségesebben étkezni és mozogni?

Te sehogy nem tudod ravenni, vagy rajon magatol es erot vesz magan, vagy nem.

Sokszor az ilyenek mogott elofordulnak rendezetlen lelki problemak, de azzal sem vagy beljebb meg ha igy is van, mert ugysem tudsz rajta segiteni, ha ilyen makacsul elzarkozik minden elol.

Esetleg annyit tudsz megprobalni, hogy raveszed kiserjen el teged edzesre, fozzetek egyutt valami dietas, egeszseges etelt stb...de ez kb a te lelked megnyugtatasara szolgal csak, a valtozast neki kell akarnia.

Így van csald el valami edzésre meg etess vele jó kajákat (a mekisnél könnyű finomabbat találni)

Nem ér rá főzni ugye?

Amúgy vannak ilyen ismerőseim, hűséges baràtok uh kár lenne ezen összekapnotok, te sokat veszíthetsz.

Először azt hittem, hogy rólam írsz, már tippelgettem, hogy melyik barátnőm írhatta ki a kérdést :D

De nekem sosem volt gondom a pasikkal, a férjemet is 120 kilós koromban ismertem meg, és egy kimondottan jó pasiról beszélünk.

Sajnos semmivel sem tudod meggyőzni a barátnődet, ezt saját tapasztalatból írom. Majd amikor már annyira szarul fogja érezni magát, hogy halálfélelme lesz, akkor lépni fog.

Mondok egy saját történetet. Nekem remek intuícióm volt egy időben. Zsinórban megéreztem, akár először látott vadidegen embereknél is a cukorbetegséget, nagyon nagy távolságból is. Nem kell elhinni, és hinni benne, nem ez a történet lényege. Előfordult, hogy figyelmeztettem is embereket, hogy méressék meg a vércukor-szintjüket, és volt, aki nagyon hálás volt nekem ezért utólag, mert korán kezeltetni kezdte.

Egyszer egy villamoson szólítottam meg egy nőt, ezzel a részével nem is volt gond, tudtam olyan tapintatosan rávezetni, hogy ez ne legyen ijesztő, de mégis komolyan vehesse, ha akarja. Ahogy beszélgettünk, beismerte, hogy előfordulhat, meg hogy vannak más eü-s problémák, de nem hajlandó orvoshoz fordulni, se életmódot váltani. Ezt nem bírtam megérteni, de nagyon meg akartam, ezért folytattuk. Azt mondta, hogy fél attól, hogyha orvoshoz megy, akkor kiderül, hogy cukorbeteg, és akkor szúrni kell, meg mittomén. Szóval volt egy rakás mumus, amivel félt szembenézni, inkább sodródik ahhoz, hogy később sokkal súlyosabb elkerülhetetlen orvosi beavatkozásokra kényszerüljön, mint pl. a láb amputálása, szemromlás... Hiába látta ő is az ellentmondást racionálisan, a félelme erősebb volt.

Szerintem a barátnődnél is ez a helyzet. Nem mer szembenézni a tényekkel, mert olyan feladatokat láthat maga előtt emiatt, amivel szerinte képtelen megbirkózni. Olyan változásokat kéne hozni az életében, amire nem kész.

Tudod, vannak, akik boldogok akarnak lenni, és ezért képesek harcolni, megfizetni a boldogság árát, és vannak, akik inkább lemondanak a boldogságról, az egészségről és minden másról, csakhogy ne változzanak, mert annyira a megszokásuk rabjai. Félre ne érts! Nem mondom azt, hogy egy túlsúlyos ember, nő nem lehet boldog, sőt! Lehet olyan is, aki simán ki van békülve a testével. De ha valaki azért nyafog, mert nincs társa, és ezt a túlsúlyának tulajdonítja, de nem tesz ellene semmit, na az tipikus.

Egyébként nem kell fokcsikorgató testedzésre gondolni, az valóban rémisztő tud lenni. Ha okosan áll hozzá az ember, az nagyon megkönnyíti a dolgot. Első, hogy nem tűz ki irreális célt, hogy 60 kg akar lenni az idei strandszezonra. Ennek mindenképpen csalódás és más rossz, káros következménye is lehet. Viszont számos dolgot megtehetne az egészségéért.

- Kivizsgáltatja magát: nincs-e cukorbetegsége, pajzsmirigy problémája, és más hasonlók. Ha igen, akkor ezzel már hatalmasat segít magán, de az is jó, ha kizárja.

- Figyeli az étkezési szokásait, naplót vezet arról pár hétig, hogy mit és mennyit eszik és mikor, mennyit és mit mozog, stb., és elmegy dietetikushoz. Ő nem súbertnorbis tanácsot ad, hanem tényleg orvosi alapon személyre szabott tanácsadást, mert hát az emberi szervezetek is különböznek.

Aztán persze jöhet a testmozgás, de minden változást fokozatosan kell csinálni, és nem szabad túlfeszíteni a húrt, mert akkor egyszer csak az lesz, hogy nem bírja tovább, feladja, és rosszabb állapotba kerül mint volt. Erről is szólhat a jojó-effektus, meg arról is, hogyha hirtelen csökken a tápanyagbevitel, a fizikai igénybevétel meg növekszik, akkor pánikba esik a szervezet, és ha legközelebb kajához jut, akkor azt sokkal inkább elraktározza, hogy az ínségesebb időkre tartalékoljon.

De ezek csak a testi dolgok, nyilván van az egésznek egy lelki vonatkozása is, amivel szintén érdemes foglalkozni.

Nekem az jutott hirtelen az eszembe, hogy minél jobban erőlteted, nyüstölöd, annál inkább el fog ettől határolódni, annál kevesebbet akar az egésszel foglalkozni, mert csak azt látja, hogy mennyi macera, és ezt mind egyszerre reménytelen. A megoldás itt az lenne, hogy te elkezded csinálni egyedül, akár naplót is vezethetsz, hogy mi mindent csinálsz, milyen változásokon mész keresztül testi lelki értelemben, súly, életmódváltozás, közérzet... sikerek, kudarcok... Ezekről az élményekről neki folyton beszámolsz, és mondod, hogy mennyit fogytál, mennyire jobban érzed magad, egyáltalán nem is olyan nehéz, mi mindenre jöttél rá, stb. Meg persze, hogy észrevetted, hogy megnéztek az utcán a pasik... És egyáltalán nem kell erőltetni, hogy jöjjön veled, csak néha felvetni, hogy azért társaságban ezt is könnyebb. Szerintem ez elég jó mézesmadzag lenne.

Írásban is kifejtenétek, hogy mi erről a véleményetek? De a zöld pacsit is szeretem. :)

Azt elfelejtettem, hogy az nagyon fontos, hogy soha ne ítélkezz, csak bátoríts, biztass!

A GYK-ellenességgel kapcsolatosan meg az jutott az eszembe, hogy ahhoz képest, hogy mennyi ValóVilág ellenenes ember van, hatalmas volt a nézettsége, és az ellenesek egy része is naprakész volt az eseményeket illetően. Persze én nem! :P Szóval lehet, hogy mégis olvassa? :D

"100kg felett van a 150 pár centije mellett. Pedig arcra nagyon szép"

Ez mekkora ellentmondás, egy 100+ kg-os nőnek hogy lenne már szép arca??

Egyébként mindenki úgy rontja el az életét ahogy akarja.