Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Aki a "hallgatóság, a meghallg...

Aki a "hallgatóság, a meghallgató", passzív fél a baráti kapcsolatokban, az hogyan dolgozta fel?

Figyelt kérdés

Nemrégiben építettem le a baráti körömet, maradt pár ember, de már ezeken is gondolkozom, hogy hanyagolom őket.

Többször éreztem azt, hogy a negatív tulajdonságaimat jobban emlegetik, vetítenek rám (tehát pl. volt amelyik állandóan mondta, hogy jaj de visszahúzódó vagyok, miközben ő még jobban az volt). 90%-ban a saját gondjaikról beszéltek, írtak, aztán amikor írtam, mondtam valamit ignorálták.


Meghalt az egyik szülőm akkor is kb. arról szólt a fáma, hogy őket ez hogyan megviselte (:D komolyan), miközben a temetésre sem jöttek el, mert hogy én szemét módon nem szóltam nekik (nem kérdezték).


Volt, hogy olyan lekezelően mutattak be másoknak, közbe kellett szólnom

(jaj tudod, hát ő ilyen, ő a mi kis xxx barátunk blabla) vagy akinek már előzőleg bemutatott adott "barátom" az gúnyos "jaj rólad már hallottam!" megjegyzést tett.


Nem nyafogni akartam, mert nyilvánvalóan velem is van baj.

Amikor a sarkamra álltam, akkor meg ment a rosszalló csodálkozás.


Van olyan, aki szintén leépítette a baráti körét, mert elege lett ebből a szerepből, vagy olyan, aki emiatt nem is barátkozik?



26/F


2017. jan. 9. 13:42
 1/5 anonim ***** válasza:
91%

Egy barátságban nincs passzív fél. Ahol van, az nem barátság.

Én nem építettem le, eleve nem barátkoztam csak azért, hogy legyen barátom. Lehet, hogy mennyiségre kevés barátom van, de ők valódi barátok.

2017. jan. 9. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Én többnyire nem barátkozom. Aki meg így viszonyulnak hozzám azt nagyon hamar kiszúrom és nem keresem a társaságát még azelőtt hogy barátomnak nevezném. Kb mindenhol csak 1 barátom volt vagy még annyi sem. Igazából egész életemben 3 rendes barátom volt, abból 2 lemorzsolódott a külön utak miatt és a 3.-al is ritkán tudok találkozni.


Nálam inkább az a helyzet, hogy amikor megpróbálok ismerkedni már akkor ignorálnak. Volt olyan, hogy odaültem szaktársakhoz pót zh előtt, nem tudtam megszólalni annyira folyt a beszélgetés, mikor elhallgattak 2 mpre, és gondoltam magamban itt az esély, akkor meg az első szavam felénél lepisszegett az egyik, hogy dehát ők tanulnaak. Fél perc múlva jött még egy szaktárs, érdekes hirtelen egyikőjük se tanult és nagyon kíváncsiak voltak az új jövevény mondandójára.

Én már inkább nem is próbálkozok.

2017. jan. 9. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Első, én sem barátkoztam csak azért, hogy legyen barátom.

Sőt általában nem nyitok, csak megtalálnak az emberek, mert meghallgatom őket.


Második, nekem is kb. egy igazi barátom van, úgy érzem.

Ilyen odaülős-ignorálós dolgot én is tapasztaltam, bár meglévő társaságnál, na igen ez elég rossz tud lenni.

Kösz a válaszokat!

2017. jan. 9. 14:30
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Nemrég szabadultam meg két "baráttól". Nagyon jól dolgoztam fel, mondhatni megkönnyebbültem, hogy megszabadultam a lehúzó erőktől. Úgy vagyok vele, hogy inkább legyen kevesebb, de minőségibb barátom. Jelenleg két nőt tudok elmondani barátnőmnek, de épp elég. (én is nő vagyok, a félreértések elkerülése végett írom)
2017. jan. 9. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Érdekes, én is megkönnyebbültem.

Kösz a választ!

2017. jan. 9. 16:36

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!