Hogyan kezelitek az olyan barátokat/jó ismerősöket, akik nektek kiöntik a lelküket, el is várják, hogy együttérezzetek velük és támogassátok őket, viszont ők a ti lelki problémáitok iránt teljesen passzívak, sőt meg sem hallgatnak?

Beteszem őket a megfelelő kategóriába ahová tartoznak.

Jah, és kukázom őket, hogy ne fecséreljem rájuk a drága időmet.

Eleve nem hívom az ilyeneket se barátnak, se jó ismerősnek.

Ezeket nem barát/jó ismerősnek nevezzük hanem köcsög Energiavámpíroknak. Hagyd ott a fenébe! Neked lesz rossz!

A bátyám ilyen, most szakítottam meg vele a kapcsolatot. Mindig picsogott, semmi nem volt jó neki, ha én meséltem neki, amint lehetett témát váltott és rinyált (de sosem lépett). Ha szinte sírva meséltem neki egy komoly krízisről a párommal, az ő válasza PANASZKODÁS volt, hogy őneki milyen rossz, ez fáj, az fáj.... Most végre kilépett a rossz helyzetből (magára haragítani ezzel a családot és engem lejárat a....), legutóbbi, ahol elegem lett: eljött, sütöttem neki pogit, mire ő hisztis képpel elviharzott, ha megkérdeztem, mi a baj, nekem esett, hogy kb mit akarok, úgyis elköltözünk, stb... Ott megmondtam, hogy nekem elegem van a hisztiből, ha én vagyok mindezek után a szemét, akkor ne is beszéljünk többé. Nem vagyok hülye....