Mennyire gáz ez a helyzet? Ti mit tettétek?
Nem értem, hogy egy terhességből miért csináltok ekkora gondot? A világ legtermészetesebb dolga egy nő életében.
Neki fontosabb az saját e4sküvője, ami érthető.
De ha neked annyira fontos, hogy állandóan veled foglalkozzon, akkor keress olyan barátnőt, aki megteszi.
7-es, egy szóval sem mondtam, hogy nem mennék el ezért az esküvőjére. Persze, szívem szerint nem foglalkoznék vele többet, de ahogy fentebb írtam, ez azért komplikáltabb dolog ahhoz, hogy egyszerűen csak kilépjek az életéből a sértődöttségem miatt.
Nekem is volt esküvőm tavaly, én is oda-vissza voltam és nem is tudtam semmi másra gondolni, de nagyon is oda figyeltem a barátnőmre, ügyeltem rá, hogy ne csak rólam legyen szó, hanem róla is pont annyi, mint rólam. Mindig figyelek arra, hogy bármi is van, a mérleg ne billenjen el elém, ne kelljen nagyobb figyelmet adnia nekem, mint amekkorát ő kap tőlem. Most viszont baromira rosszul esik, hogy nem foglalkozik velem. És most nem csak arról van kimondottan szó, hogy a terhességemmel nem foglalkozik, hanem úgy, ahogy vagyok, hidegen hagyom annak ellenére, hogy semmi terhes témát nem erőltetek rá, magamtól fel sem hozom. Számomra az a legzavaróbb, hogy 4 barátnőm van, ebből 3 csak olyan "haver" szintű, de velük bármi történik, rám mindig mindenben számíthatnak és mindig a lelki szemetesládájuk voltam, + van ez a lány, aki az igazi és egyetlen és megismételhetetlen valódi barátnő, de a négy közül most egyik sem "nyitja rám az ajtót", egyik sem kérdezi, hogy mi van velem, egészséges-e a baba, jól fejlődik-e, stb, ellenben az egyik kolléganőm minden áldott nap jön és kérdezi, hogy mi újság, jól vagyok-e, milyen lesz a baba szoba, milyen lesz a babakocsi, és hasonlók. Pedig neki sincs gyereke. Több törődést kapok ettől a kolléganőmtől, mint a 4 barátnőmtől együtt.
Szerintem borult vnálad valami hormonizé a terhességgel, és ez a türelmedre, a látószögedre is kihat. Nem róható ez fel persze neked se, neki sem. Ő meg lehet kicsinyt féltékeny. Mindkettőtök életében komoly változás jön, de rád ez most biológiailag is kihat. Időt kell hagyni egymásnak, és arra alkalmas pillanatban előítéletek nélkül megbeszélni. nem kiszámolva, forgatókönyv szerint, hogy "na a szemét mivel védi magát", hanem improvizálva, és mivel szerintem annyit megér egy barátság, jóhiszeműen állni a dolgokhoz.
Persze ha az egész barátság nem komoly (amit nem gondolnék), akkor meg hagyni az egészet. De így, magadba elméleteket gyártva nem a legszerencsésebb stuffolni magad. Abból te egyedül is rosszul jössz ki, meg önállóan a kapcsolatotok is megsínyli :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!