Túl naív vagyok?
Figyelt kérdés
Van egy barátnőm. Mások szerint hülye vagyok hogy barátnőnek hívom... Rég ismerem, még álltalanosban ismertük meg egymást. Mikor bekerűltünk a nagyvilágba, neki nehezen sikerült munkát taláni(nem sikerült az érettségie) így ahova engem felvettek beajánlottam. 3hónap után elküldtek, miszerint 2pályakezdő nem dolgozhat együtt. Akkor nem is értettem miért. De idővel kiderült, hogy jóbalett a főnökkel(lefeküdtek) és engem meg pedig miatta rúgtak ki. Akkor nagyon sokat sírtam és beismerem, lekileg is megviselt hogy elküldtek. Idő múlásával persze megbocsájtottam neki, és éltük az életünket. (Ez idő alatt is tett olyan dolgokat amiket más már nem bocsájtott volna meg) Majd megszületett a kisfia. Nagyon szerettem volna a keresztanyja lenni mert nagyon megszerettem a kis csöpséget. Majd mástól hallom hogy egyik hétvégén megkeresztelték(igaz a hir mert a testv3re szolta el magát). Rosszul esett hogy nem hívtak meg, persze megérteném ha családtag lett volna a keresztszülő, de egy számukra vad idegent kértek fel (legalsó szomszédjuk) Pont hívott beszéltünk, én nem szóltam semmit majd mondja, "hogy meg akarja keresztelni a kisfiút én szerintem mikor lenne jó?! Nyáron vagy tavasszal?! " Elképedve hallgattam a mondokáját 3s jóformán a szemembe hazudott mikor megkérdeztem (mint ha nem értettem volna...) hogy akkor nincs megkeresztelve a kisfiú?! Szerintetek tudassam vele hogy tudok róla és még a szemembe is hazudik? És hogyan hogy ne tudja meg ki mondta nekem el? . Nagyon bánt! Párom szerint én vagyok a hülye mert, csak akkor kellek neki amikor nincs senki!2016. okt. 18. 12:05
1/4 anonim 



válasza:





Hu :o ez a no aztan tenyleg szivtelen. Biztos hogy ilyen szemelyt messze kerulnek el :s nem erdemees baratsatgra hiszem csak eloskodik a masikon es kihasznalt:s..
2/4 anonim 



válasza:





Én egyszerűen nem értem, hogy egy ilyen emberrel mi a francért tartod a kapcsolatot. Nálam már az első szemét húzása (a munkahelyes sztori) után örökre elásta volna magát.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy mi azok a dolgok még, amiket más nem bocsátott volna meg neki... Gondolom folyamatosan kihasznál, te meg tűröd rendületlenül.
3/4 anonim 



válasza:





Ez a nő nem a barátod, de még csak haverod sem.. Kihasznál, keresztbe tesz, csak akkor vesz elő nagy kegyesen a hátsójából, amikor kell neki tőled valami vagy nincs más, akihez mehetne.. Ez minden, csak nem barátság. Bármi mást gondolni róla már nem naivitás, ez már butaság. Szakítsd meg vele a kapcsolatot, ne hagyd magad így kihasználni.
4/4 anonim 



válasza:





"A barátimtól ments meg uram engem, az ellenségeimmel elbánok magam is..."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!