Mit csináljak a haverjaimmal, ha folyton leráznak?

Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy nem akarnak veled lenni, nem azt, hogy lusták.

Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem veled van a baj?

Ők nem a haverjaid, csak te szeretnéd, hogy azok legyenek.

Folyton beszéltek gépen keresztül? Gondolom, ezeket a beszélgetéseket is te kezdeményezed. Ugye, hogy te írsz rájuk, hogy Mizu?

Persze, hogy felhozzátok az emlékeket, hisz nincs is más, amiről beszélhetnétek!

Vedd észre, hogy ők nem kíváncsiak rád, túl nyomulós vagy, vagy nem tudom.

Ha akarnának veled lógni, jelentkeznének.

Ne erőltesd. Ne írj egy hétig, egy hónapig. Várd meg, hogy ők jelentkeznek-e. Szerintem nem fognak.

Volt egy csaj, éveken át jóban voltunk, mert itt laktunk egymás közelében. Aztán ők elköltöztek, és az elején tartottuk a kapcsolatot, elmentünk fagyizni, moziba, vásárolgatni. Aztán észrevettem, hogy csak akkor találkozunk, ha én írok neki. Egyre ritkább lett, mert elkezdtünk dolgozni, már nem értünk rá mindig, hisz nem voltunk iskolások. Kb félévente, évente hoztunk össze egy mozit, de úgy, hogy én elküldtem neki a linket, hogy lesz ez a film, megnézzük? MInden alkalommal mondtam, hogy ha ő talál valamit, szóljon, de ő sosem szólt. Aztán megelégeltem, kb 2-3 éve nem írtam neki. Szerinted ő hányszor keresett engem? Egyszer sem. Teljesen megszakadt a kapcsolat. De nem baj. Ha ő nem kíváncsi rám, akkor én nem fogom magam rátukmálni. Ez ennyi volt.

Ez nincs összefüggésben ezekkel a srácokkal, akikről most írtál.

Most sincsenek barátaid.

Az, hogy te erőltetsz valamit, de ők leráznak, nem barátság.

És nem jelent semmit a jövőre nézve.

1 hónap, és elkezdődik a suli, nyáron annyi minden változott, majd új padtársad lesz, akivel összehaverkodtok.

És 2 év múlva, ha mész továbbtanulni, az egy más világ, ezernyi új embert ismersz meg.

Ha meg nem, akkor dolgozni mész, ott is új barátságok kötődnek, mikor meló után beültök valahova egy hideg sörre.

Ismerős érzés! Velem is folyton ez van. Minden barátomnak mondható ember a közelemben éli világát nélkülem. Nem férek bele az időkeretjükbe. Holott én dolgozom diakmunkában már több mint egy éve. De nekem mindig legyen időm, amikor félévente felhívnak egyszer-kétszer. Közben kiposztolják az élményeiket a Facebookra és az Instagramra. Nekem pedig azt mondják, hogy tanulnak illetve családi programjuk van. Hát igen. Már lemondtam róla, hogy elhigyjem, érdeklem őket. Holott gyerekkorom óta (bölcsitől középsuliig) együtt voltunk mindhárman. De ennek már két éve. Egy kezemen megtudom számolni, hogy kik azok, akik tettek is értem valamit. Ugyanakkor többször használtak ki, mint ahányszor segítettek nekem. Amikor fizetés volt és elhívtam egy barátnőmet vásárolni, mindig valamit neki is vettem. Mert mikor egy étkezdében eszem persze, hogy meghívom. Csak aztán sosem hívott vissza. Ami mostanra már zavar. Ugyanis amikor egész nap nem jutok meleg ételhez vagy egyáltalán valamihez, akkor tényleg szükségem volna rá. De nem. Arra hivatkozik ilyenkor, hogy neki is ki van számolva a pénze. Ezt egy ideig meg is tudom érteni. De hogy mindig? Nem. Megtanultam érzelmi analfabéta lenni e téren. Panaszkodjon csak, hogy nincs pénze. Menjen el dolgozni. És nem ő az egyetlen, akinek olyankor vagyok jó. Máskor a létezésemről sem hajlandóak tudni. Egy ideje más lettem. Megmondtam a véleményem nekik. Hát nem értékelték sokra. Fáj, hiszen rossz érzés. De mit tudok tenni? Élem az életem és igyekszem elérni a céljaim. Haverok mindig lesznek körülöttem, de igaz barátok talán sosem. És hogy ez tőlem függne? Ugyan, dehogy. Bennem e téren annyi a hiba, hogy túl jószívű vagyok. Remélem, egyszer sikerül majd kiölnöm magamból ezt a tulajdonságot. Különben folyton én leszek az, aki csalódik.

16/l

#2-es

Annyira ne legyél biztos benne, hogy nem csípik a kérdezőt

Jómagam imádom a barátnőimet, mégis ha hívnak nincs igazán kedvem kimozdulni (nem vagyok kocka,gamer,mittudoménmi)