Zsoldos barátnak?
Főleg inkább lányoktól kérdezném.
Mit szólnátok hozzá ha a barátotok zsoldosként dolgozott volna régen? Én megismerkedtem egy emberkével pár hónapja, szerencsére minden jól alakult, viszont a napokban elmondta ezt. Ez még jó dolog is, mert azért csak jelent valamit, hogy ezt az elején elmondta és nem titkolta.
De hosszú távon mit jelenthet ez, mármint emberileg mennyire hathat rá a múltja?
Másrészről kicsit viszont olyan biztonságérzetet is nyújt a tudat.
De most olyan furi az egész.
Ki mit gondol, vagy mit tenne?
16-os: Életedben nem láttál még elit katonát te idióta. Ne itt vezesd le a belső feszültségedet mert tizenévesen állandóan megvertek a nagyobb fiúk amerre jártál. Meg is érdemelted.
Ezek az emberek nem úgy néznek mint a konditerem törzsvendégei. Nem poroznak, nem szteroidoznak, nem esznek meg napi 8 kiló csirkemellet. A való életben a konditeremben felszedett nagy izomtömeg csak hátrány, mivel fenntartása óriási energiát igényel és megterhelő a szervezet számára. Akadályt jelent amikor hosszú kilométereken át üldözni kell az ellenséget, vagy A-ból B-b sprintelni kell. Éppen ezért ezeken az embereken akik a kiképzés során illetve a harctéren edződtek nem fogsz 200 kilo izmot látni. Nem nádszál vékonyak, erőteljesen izmosak és meglettek de nem olyan fölpumpált állatok mint a testépítők.
A franciák II. világháborús veresége pedig a német hadászati stratégia fölényéből következett és nem a légión múlt, te hadtörténeti kisokos.
"A francia idegenlégióban tuti ölt ha nem szakács volt"
Ha elég rossz szakács volt, akkor lehet, hogy több embert ölt, mint az egész légió :D
Jesszus mennyi ökör kalimpál itt :(
1. A francia Idegenlégió katonái nem zsoldosok.
Ugyanolyan joggal és kötelességgel biró önkéntes katonák, mint a francia szerződésesek, egyetlen különbség van, ők nem állampolgárként kezdik, hanem " a titre étrengere".
Vagy ha ők zsoldosok, akkor minden katona zsoldos, kivéve a kényszersorozottakat, bár megjegyezném még a Magyar Néphadseregben is volt zsoldunk. Kb 500 forint.
2. Annak a valószinűsége, hogy egy légiós embert ölt 5 év szolgálata alatt kb 1%. Még az se túl valószinű, hogy gyakorlatokon kivül elsütötte a fegyverét.
3. A II.Világháborúban a Légió három részre szakadt gyakorlatilag, ugyanis egy része De Gaulle Szabad francia Erőivel tartott, egy másik részük a Vichy kormányhoz volt hú (igy a németek szövetségese lett !) egy harmadik részük meg a Távol-Keleten állomásozott (pld Indokinában). Sosem a légiósok döntöttek persze, hanem a francia tisztjeik. Minden csatájukban bravúrosan helytálltak. Megsemmisülni az 1800 as években semmisült meg a régi Légió, illetve az indokinai háborúban szinte teljes ejtőernyős alakulatok, de k.vára nem azért mert rosszul harcoltak, a világ legtöbbször kitüntetett ezredei voltak, legendás magyar légiósokkal.
4. Nem viszem túlzásba haverkodást, jelenleg 50 alatti ismerősöm van, ebből kb 8 volt légiós. Közülük van aki a legjobb francia egyetemen doktorált hadtörténetből, van aki a legjobb amerikai egyetemre járt és van egy aki francia szakon végzett. Akik nincsennek megrakva diplomákkal, ők is poliglott, művelt, családos emberek. Van köztük "zsoldos " is, bár rohadt régen nem használja senki ezt a szót, magasan képzett biztonsági szakember. Bármelyikre inkább biznám akármimet, mint az ide írogatókra.
Igaz ők nem Lecsők, ahhoz képest hogy egy sz.os irnok volt, itthon a könyveiben a világ legnagyobb tömeggyilkosa lett.
Mondjuk épelméjű ember nem is olvassa, bár itt nem egy hozzászóló úgy látom rajta nőtt fel.
Nem tudom, ez divat itt, hogy mindenki belepofázik mindenbe amihez nem ért ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!