Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek lesz ebből a...

Szerintetek lesz ebből a barátságból még valami?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel már 10 év óta barátok vagyunk veszekedések, nézeteltérések nélkül. Most járunk 8-adikba (egy osztályba járunk) és még év elején összebarátkozott egy olyan nővel akit eddig utált mint a sz*rt. És egy olyannal aki korábban ler***ncozta. Meg egy cigány nővel akit szintén eddig utált. Mindhárom valamennyire cigánynak mondható, és az ő apjában is van cigány. És hogy ezekkel így barátságban van, engem teljesen elfelejt. Szóval eddig szinte mindig együtt voltunk, most már ott tart, hogy még köszönni se köszön nekem. meg volt egy olyan szituáció, hogy az alapítványi műsorunkra tánccal készültünk és akkor még valamennyire normális volt és ő volt a párom a táncban.

Még egy pár próbáig így ment, és utána csak mert úgy tartotta kedve átállt az egyik cigány nővel táncolni, mert állítólag haragudtam rá (pedig nem haragudtam) és mert elhülyéskedtem a táncot (ez sem teljesen igaz). És akkor azt hitte, hogy minden rendben és akkor köszönés, beszélgetés nélkül éltük a saját életünket. De amikor ezt megtette még aznap írtam neki egy e-mailt, hogy itt befejeztük. De nem látta a levelet és nem is reagált rá semmit. Utána egy pár héttel rá, az egyik fiú barátom azt mondta, hogy adjak neki még egy esélyt. Gondoltam jól van akkor legyen így. Ki is békültünk, és egy pár napig úgy gondoltam, hogy minden jó lesz. Azt nagy sz*rt. Mondta nekem testbeszéddel:"A A! Ne is álmodozz arról, hogy én valaha barátkozni fogok veled!". Az alapítványi műsor után (míg mindig a cigánnyal táncolt) végképp kiborultam, megint írtam neki, hogy vége és erre összevesztünk. Utána később kiderült, hogy egy félreértés volt az egész. És ami után ezt közölte velem azt is mondta, hogy ne barátkozzunk csak egyszerűen legyünk jóban. DE MÉG ÍGY SE VÁLTOZOTT SEMMI!!! Ugyan úgy mindenkivel van csak velem nem. Bocsánat nem akartam ódát írni, de ilyen hosszú ez az eset. Mit csináljak? Még lesz ebből valami?


2014. dec. 28. 17:30
 1/5 Linó03 ***** válasza:
Ha jól veszem ki, fiú vagy ugye? A lányok máshogy működnek. Hirtelenek, és hamar leszűkül a látókörük, bármilyen jóbarátról van szó. Lehet, hogy pár hónap múlva magától "visszatér" hozzád, mintha mi sem történt volna, mert lehet, hogy tényleg nem veszi észre, mi történik közben veled. Ugyanakkor, ha jóban vagytok, nem azt jelenti, hogy veled kéne foglalkoznia. Éli az életét, új emberekkel ismerkedett meg, de attól még nem hiszem, hogy elfelejti a régieket, csak esetleg az új perpillanat érdekesebb.
2014. dec. 28. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Én azt elhiszem, hogy másokkal is barátkozik, nem azzal van a bajom, hanem azzal, hogy velem egyáltalán nem foglalkozik. És igen fiú vagyok 14 és ő is 14 ezt elfelejtettem írni, bocs. És azt elhiszem, hogy nem tudja, hogy én miket gondolok most róla de akkor is, hogy lehet valaki ilyen?
2014. dec. 28. 18:28
 3/5 A kérdező kommentje:
Ja és azt is elfejeltettem írni, hogy úgy állt át táncolni, hogy nekem nem szólt róla egy betűt se
2014. dec. 28. 18:30
 4/5 anonim ***** válasza:

1. Lány-fiú között (szoros) barátság nincs!

2. Nem akarok általánosítani (de most úgyis azt teszem), nézd meg, hogy a legtöbb lány évente váltogatja a legjobb barátait, míg a fiúk/férfiak, ha nem választja el őket a költözések miatti hatalmas távolság, akkor sokszor kitartanak életük végéig egy baráti társaság mellett. Aztán persze 30 körülre a nők is "megállapodnak" a barátaiknál, de addig úgy váltogatják őket, mint más a zokniját.

2015. okt. 10. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Te nem ismered, ő nem olyan pasizós fajta, egy pasija sem volt még. És nagyon jó megvoltunk egészen idáig. És DE lehet barátság, nem feltétlenül kell szerelmeseknek lennünk egymásba. De jól van, semmi baj, nem kell ezért összeveszni velem.
2015. okt. 10. 18:26

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!