Hogy tegyem túl magam egy barátnőm elvesztésén?
Figyelt kérdés
6 évig, a gimi első napjától voltunk barátnők. Folyton együtt voltunk a suliban, bár iskolán kívül nem igazán találkoztunk. Nyári szünetben például le se szart, ha én nem írtam neki fészen, akkor nem beszéltünk. Tavaly nyár elején megígérte, hogy nyáron is keresni fog, de nem tette. Idén szintén megígérte. Azt hittem most betartja, mivel egyetemre is együtt mentünk volna. De nem tartotta be. Utoljára én kerestem őt, a szóbeli érettségi környékén. Ő már aznap se akart nagyon beszélni velem, és azóta se keresett. Ma megtudtam, hogy még az egyetemre se jön, másik városban fog tanulni. És erről se mondott semmit, pedig közös kolesz szobába mentünk volna. Én nem bántottam semmivel, ezért nem értem, hogy miért csinálja ezt.. De nem csak velem, van egy közös nagyon jó barátnőnk, őt se kereste egész nyáron. Egy másik csaj az osztályból pedig írt neki, de meg se nézte az üzenetet.. Fáj, hogy ezt teszi, hogy nem akar többé a barátom lenni. Nem tudom, hogy lépjek tovább :/ Szánalmas, hogy így rinyálok, de..2014. aug. 7. 12:13
1/2 anonim válasza:
Magamra ismerek a barátnődben. Vannak olyan emberek mint ő, én is ilyen vagyok, többet jelentenek nekem a személyes kapcsolatok mint a face és a telefonálgatás, de az, hogy nem keresem a barátaimat, nem jelenti azt, hogy nem akarok velük barátkozni. Számomra nyűg a teló és a facebook. Én is megígértem az egyik barátnőmnek, hogy a nyáron megyek hozzá,(távol lakik tőlem) és majd strandolunk stb, így is gondoltam, de valahogy mégis elment a nyár úgy, hogy csak 1 db smst váltottunk. Én ettől a barátnőmet ugyanúgy szeretem. A nyarat azokkal a barátokkal töltöttem, akik itt laknak tőlem pár lépésre. Azt is vállalom bennem van a hiba, de én ilyen vagyok, nem lehet mindenki egyforma. Nem lehet, hogy a te barátnőd is hasonló, és nincs is miért aggódnod? Mondjuk, így hogy elköltözik, és ő nem fog keresni, lehet megszűnik ez a kapcsolat, de nem te tehetsz róla, és a fősulin új kapcsolatok fognak kialakulni.
2/2 A kérdező kommentje:
Egész nap fészen lóg.. Egy csomószor egyszerre vagyunk fönt chaten, mégse ír. Másokkal beszél, csak velünk nem. De igazából már mindegy is. Lesznek új barátaim majd. Ha neki nem kellek, akkor ez van. Azért köszi, hogy írtál :)
2014. aug. 7. 15:09
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!