Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Tényleg ezek után én lennék a...

Tényleg ezek után én lennék a szemét barátnő?

Figyelt kérdés
16 éves lány vagyok, még sosem volt barátom,pedig többen mondják,hogy szép vagyok .Voltak jelentkezők is,de mindet elutasítottam egyért akibe már kiskorom óta szerelmes vagyok. Fél éve az egyik barátnőmnek megtetszett a fiú,akibe szerelmes vagyok és kérlelt,hogy hozzam össze őket ,pedig nagyon jól tudta,hogy én mit érzek. Én félretéve az érzéseimet segítettem, összejöttek és boldogok voltak. Én pedig mindennap szenvedtem. Miután vége lett a sulinak, szinte a fiúval mindennap együtt voltunk, a bátyám jó barátja a családunk is összejár néha, így itt aludt nálunk. Azon az este kissebb kerty parti volt, a barátnőm nem jött el,mert elutaztak . Kicsit becsiccsentettem, a fiú is és megcsókolt. Életemben nem voltam még olyan boldog,amióta az eszemet tudtam arra vártam,hogy legyen valami köztünk. Aztán eszembe jutott a barátnőm,de úgy voltam vele,hogy ő is fájdalmat okozott nekem azzal,hogy összejött a Szerelmemmel. Ezek után még többször is csókoloztunk,más napokon is . Nem rég szakítottak,kiderült minden ,és azóta a barátnőm nem áll velem szóba. Jogos? Tényleg ekkora bűn,amit tettem?
2014. júl. 25. 18:10
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
2014. júl. 25. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
65%
Igen. Mert az egy dolog, hogy ok osszejottek, de te harmadikkent furakodtal be. Gusztustalan vagy, es igaza vsn, hogy nem all veled szoba. A helyeben egy kiados pofont is kaptal volna tolem.
2014. júl. 25. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
93%
...hát mit ne mondjak? Nem szép dolog elcsábítani a barátnő pasiját. Miért segítettél nekik összejönni, ha szerelmes voltál a fiúba? Ne a barátnődet hibáztasd, hogy most mindennek elhord. Te vétettél a barátság ellen.
2014. júl. 25. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim válasza:
81%
a fiú és te is hibás vagy! el kellet volna mondani nem gondolod ?
2014. júl. 25. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
81%
Ő semmit sem tett ellened. Epekedtél valaki után vagy viszonzatlanul, vagy semmit sem tettél, hogy összejöjjetek. Tudat alatt érezheted úgy, hogy ő neked jár, de a barátnőd és közte PÁRKAPCSOLAT is volt, amibe te belerondítottál. Igen, te hibáztál.
2014. júl. 25. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
85%
Arról nem is beszélve, hogy nem fogott pisztolyt rád, hogy mondj igent, és segíts neki.
2014. júl. 25. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim válasza:
58%

Álljunk csak meg egy szóra emberek.

Kiskorod óta szerelmes voltál a fiúba.A barátnőcskéd ezt tudta és mégis összejött vele.Hm.Kérdezem én:mégis milyen barátnő az ilyen?Épp hogy csak picit megtetszett neki a fiú és össze akart vele jönni,a barátnője meg kiskora óta esedezik érte?Nem pont NEKI kellett volna segíteni?Szerintem de.Kedves kérdező.NEM VAGY SE GUSZTUSTALAN,SE R*BANC,SE SEMMI.Ha a fiú kezdeményezett,akkor teljesen mindegy,hogy veled csalta meg.Ha megcsalta,mivel NEM SZERETTE ELÉGGÉ,ÍGY VOLT SZÍVE MEGCSALNI,akkor már megbocsáss de nem is szerette,ergó nem te vagy a hibás.SOK SZERENCSÉT NEKTEK A FIÚVAL én nagyon drukkolok!:)

De egy dologra fel kell hívnom a figyelmed.Legyetek együtt sokáig,legyetek nagyon boldogok.De...ha megcsalta a barátnőjét (akármilyen okból kifolyólag,lehet hogy nem szerette annyira,de mégis járt vele és MEGCSALTA),akkor vigyázz,mert -Ne adj Isten!!- téged is megcsalhat...

De én minden szépet és jót kívánok nektek,a barátnőd meg egy undorító féreg!:)

2014. júl. 25. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim válasza:
71%
ebben az egészben mindenki hibás
2014. júl. 25. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
65%

Egy undorító dög vagy!Igen!Jogos,hogy nem áll szóba veled!!

Jó,hogy ő elvette a szerelmedet,de ezt a pasi is akarta,őt akarta,nem téged!

Aztán most meg csókolóztok?Hányni tudnék tőletek!!

2014. júl. 25. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
87%
Talán ha annyira oda voltál a srácért akkor el kellett volna neki mondani, nem összehozni a barátnőddel, nem gondolod? Te egy buta kiscsaj vagy, a srác egy idióta, aki nem foglalkozik mások érzéseivel. Természetes hogy a csaj nem áll szóba veled, gondolkodj már el azon mit csináltál.
2014. júl. 25. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!