Azt miért van, hogy mindig nekem kell mindenkit keresni?

értem...jobban ragaszkodsz hozzájuk, mint ök hozzád. ennyi.

én nem keresek senkit...se idöm, se energiám, se kedvem,- beszélni, csacsogni a semmiröl..vagy multat idézni. mostmár rövidre zárom az ilyen facebookos levelezéseket is...

Én is olyan voltam jó darabig mint te, sokszor gondoltam a régi barátaimra, ismerőseimre, és rájuk-rájuk irkáltam időnként hogy mi van veled, hogy vagy... De mindig csak én tettem meg ezt, maguktól sose.. Úgy hogy egy idő után elegem lett és már nem írok én se rá senkire. Aki éppen ír, annak válaszolok persze, de ez is ritkán van.

Van egy nagyon jó barátnőm - szinte az egyetlen - ő mellette tanultam meg azt hogy akinek hiányzunk az keresni is fog és sose un ránk. Hálás is vagyok hogy vagy egy ilyen legjobb barátnőm, úgy vagyok vele hogy legyen akkor csak egy ilyen jó barátnőm mint sok semmilyen.

Szóval nem csinálsz semmit se rosszul, valamiért vannak ilyen emberek...

Jajj, hát csak udvariasságból írják, hogy jé de rendes vagy hogy írtál, meg te is hiányzol, milyen szépek voltak a régi szép idők.

Azt mégsem írhatja senki, hogy bébi, a mai borzasztó napon már csak a te fészbuk üzeneted hiányzott, hogy kitérjek a hitemből. Honnan a francból jutottam éppen ma az eszedbe??? Hogy vinne el az ördög... Na, odavakkantok két sort neki, oszt felejtsen már el, hát nem veszi észre az ilyen magát???

Ezeket hívom én felszínes barátnak.

Nekem az a barát, aki, ha két napig nem beszéltek, akkor keres, hív stb, hogy mi van veled.

23l

Mert mindenki éli a saját életét és másra vagy energiájuk nincs vagy szükségük. Én sajnálom egyébként, mert normális kapcsolatokat igyekeztem ápolni mindenkivel. Én is kerestem az embereket, sőt szerveztem találkozókat, aztán volt egy nagyon sok időt és energiát elvevő mélypontja az életemnek amikor is eltűntem a közösségi oldalakról pár évre. Mikor visszatértem senkit nem érdekeltem, hogy na élsz még egyáltalán vagy miért tűntél el úgy nyom nélkül. Azóta már én sem keresem őket, mert nem kíváncsiak rám, de mindig információt gyűjtök arról, hogy jól vannak-e.

Szóval meg van a maguk élete az esetleges problémáikkal, én ezt elfogadom, segíteni sajnos nem tudok nekik.