Irigyek lennének? 20L
A csoporttársaimmal és két lánnyal a szomszéd szobából nagyon nem jövök ki. Az előbbiek állandóan megjegyzéseket tesznek, mint az óvodában. Ma is mikor az egyik meglátott, lenéző arckifejezéssel jegyezte meg, hogy "Na, nézd! Itt jön a majom!" Fogalmam sincs mivel adtam nekik erre okot, én mindig kedves voltam velük, segítettem nekik sulis dolgokban is...
A barátnőim szerint irigyek rám. Először csak a külsőm miatt tettek megjegyzéseket, hogy ha ők így néznének ki, már a fél sulival megdugatták volna magukat, miért élek ilyen szűzies életet. (Van barátom, azért.)
Utána mikor megtudták, hogy ki a barátom, mindent megpróbáltak, hogy szétválasszanak minket. A barátom külföldön él, híres zenész. Az ő jóvoltából sokat utazok (hozzá is, együtt is), és sok olyan holmim van, amit otthon nem lehet, vagy nehezebb beszerezni. (iphone4 és egyéb elektronikus kütyük, minőségi kozmetikumok, drága parfümök)
Sosem szoktam dicsekedni, hogy ezt vagy azt kaptam, de pl egy telefont vagy egy gyűrűt nem olyan egyszerű elrejteni, ha használni is akarom. Az egyik nap nem volt rajtam a gyémánt gyűrűm (jegygyűrű), és az egyik csaj nagy vigyorral megkérdezte, hogy ó, csaknem szakítottunk. Mikor közöltem, nem, azonnal lelohadt a mosolya.
A szomszéd csajok átjártak a szobámba cigizni (a közös fürdőszobán át), még nem voltam otthon, és mindig otthagyták a hamut az ágyon, meg egyéb hülyeségekkel próbáltak idegesíteni.
A csoportból az egyik csaj egyszer mindenki előtt nagyon csúnyán lehordott minden hazug k.-nak, mert hogy ez nem fair az élettől.
A barátnőim szerint nagyon jó nekem, kicsit ők is irigyelnek, mert ilyen nagyszerű barátom van (és ez nem a pénzre vonatkozik, rengeteg mindent tett és tesz értem) sokat utazhatok, nyelveket tanulok...
Ők jóban vannak a barátommal, szoktunk együtt kijárni, mikor épp ő jön el, nem én megyek. (Mondták egyébként, hogy gyönyörű férfinek tartják, de ne aggódjak, nem kezdenének ki vele)
A barátom híres zenész,személyesen ismeri a kedvenc együtteseim tagjait. A szobámban ki van ragasztva az egyik együttes fényképe, és egy dalszöveg. Mikor mutattam a a barátomnak, mondta, hogy elküldi az énekesnőnek, biztosan tetszeni fog neki.
A csoporttársaim szerint naiv vagyok és elkényeztetett, nem érdemlem meg mindezt, nekik inkább kijárna. És hogy úgyis ki fog dobni, helyettem lehet találni másikat, és akkor majd észreveszem, hogy igazuk volt.
Most kinek van igaza?
Mindenkinek igaza van, már bánom, hogy kiírtam. Majd bocsánatot kérek a csajoktól is a felvágós piccs... viselkedésemért, és megváltozom.
A kérdést kérem jelentsétek, nincs értelme hogy itt legyen.
Köszönöm, már rájöttem, és felfogtam, hogy meg kell változnom, szégyenlem is magam, de rendesen meg is érdemlem.
Igazuk van, nekik jobban kijárna a siker az életben, mert ők tudják értékelni, nem pedig picsognak, hogy így meg úgy.
Van két tippem.
20 vagy 22?
Nem akarok ártani egyáltalán. Sose akartam, és sose tettem.
Az a 22 pedig már inkább 23-nak számít.
Akkor tudom, ki vagy. :(
Sajnálom, Veled is elég bután viselkedtem akkor múltkor.
Biztosan nem tudnál ártani? Van elég bajom ezt leszámítva is, nagyon jól tudod, mik azok. Nem kell hogy a barátom is dobjon. :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!