Mit gondoltok az alábbi idézetről a barátsággal kapcsolatban?

" A barátok segítik egymást. Az igazi barát, aki hagyja, hogy a másik szabadon gondolkodhasson, dönthessen, érezhessen. A legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. Megtartani ezt a szeretetet nem könnyű. Mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. Biztosan meg is kapod ezt a szeretetet ha jól színészkedsz. A szeretet egyfajta rabság is. Elfelejtik is is vagy valójában. És te megpróbálsz kitörni ebből, emlékezteted te ki is vagy, elkezdenek gyűlölni."

Azt gondolom, ha mindenki hasonlóan gondolkodna, akkor sokkal több igaz barátság és szerelem szövődne. De nem, mi emberek mindig megpróbáljuk a másikat egy másfajta színben látni, ami odáig vezet, hogy amikor felszínre kerülnek az igazi tulajdonságai, a mélyből feljönnek azok, amik addig rejtve maradtak, akkor a kialakult kép már nem létezik és ilyenkor indulhat be a gyűlölet a másik ember iránt. Miért nem tudjuk mi elfogadni a másikat pont olyannak, amilyen? Így hogyan tegyük szabaddá egymást, ha ráerőltetjük magunkat? Énünknek ilyenformán el kell vesznie. De akkor mi lesz az individummal.

Lehet nem teljesen ebbe a kategóriába tartozó kérdés, de mégis kíváncsi vagyok ki hogyan vélekedik a barátságról.