Hazudozó barát? Beszéljek e egyáltalán erről vele?
Van egy nagyon jó barátnőm. Kissé visszahúzódó típus, de nagyon kedves és segítőkész. Mindenki egy nagyon megbízható, őszinte embernek gondolja, és én is így voltam vele keddig. Aznap a suliban belerángattam egy hülyeségbe, aminek az lett a vége, hogy lebuktunk, és pont az igazgató vett észre minket. Én már azon gondolkoztam, hogy mivel magyarázom ki otthon, meg hasonlók, mire a barátnőm rezzenéstelen arccal, majdnem végig az igazgató szemébe nézve előadott egy olyan történetet, hogy 5 perc múlva mosolyogva mehettünk tovább, mintha mi sem történt volna. De nem is maga a hazugság volt az ijesztő, hanem ahogy azt előadta. Ha nem együtt lettünk volna, simán elhiszek mindent, amit mondott, de az egész annyira természetes volt, még egy fura gesztusra vagy mozdulatra sem emlékszem, ami feltűnhetett volna.
Persze hálás vagyok, hogy kihúzott a szarból, de ez azóta se hagy nyugodni. Mindenki másnak így hazudik? Engem hányszor verhetett már át? Szeretnék vele beszélni erről, de ezek szerint úgyis azt fogom hallani válaszként, amit ő akar, hogy halljak, nem? Szörnyen érzem magam, hogy ilyeneken gondolkozok, de nem tudom, mit csináljak.
á, szerintem ezen ne törd a fejed, leginkább azért, mert ha számon kéred az úgy nézhet ki az ő szemszögéből, hogy kihúzott a bajból, te meg úgy hálálod meg, hogy belelátsz dolgokat. Azért nagyon más az igazgató, meg a barátnő.
Ne legyél paranoiás, veled biztos máshogy bánik, mint a dirivel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!