Szerintetek 40 fölött hogyan lehet új barátságokat kialakítani? Amikor úgy érzitek, a régi barátnöitek vagy "elfejlödtek" vagy kevésnek, nem elég intenzívnek érzitek akapcsolatot. Nem felszínes small talk-ra gondolok, hanem igazi, mélyebb kötödésre.
Vagy ebben a korban már nem fog menni? Akinek családja van, gyerekek, nagyszülök... stb. úgy látom, erösen be van ágyazódva a szük családjába, ill. a munkájába...
Aki egyedül van, az meg nagyon nehezen mozdul ki. Valahogy már nevetségesnek látom kezdeményezni. Megdöbbenve tapasztalom, hogy a régi kapcsolataim kezdenek kimerülni a Facebook-on írt pár soros üzenetekben.
"jaj, ne is mondd" - változata nálam a "Nekem mondod?!" és már esélyem sem volt... Reggel 8-tól este 11-ig, amikor éppen kellettem, hívott. (Ingyen hívott.)
Meg is beszéltük, én vagyok az ö pszichológusa.
Az egy nyugodtabb idöszak volt az életemben, otthon voltam a lányommal. Hát örülni kell, ha az emberhez ennyire ragaszkodnak - gondoltam.
Egyszer nekem lett volna egy szakmai kérdésem, aminek ö a szakembere, egy gyerekneveléses dolog. Többször nekifutottam, mire el tudtam mondani a kérdést, de nem válaszolt, valamit elkalandozott. Aztán még egyszer próbálkoztam, hasonló eredménnyel. Akkor úgy döntöttem: ennek itt most vége. Nem vagyok egy agresszív tipus, de aztán vagy 1 évig nem vettem fel a telefont. Naponta többször próbálkozott. Utána is csak véletlen kaptam fel...
Ezt az esetet megbeszéltem egy igazi szakemberrel.
Azt mondta, meg kellett volna vele beszélnem, elmagyaráznom, hogy mi az a reciprocitás.
Vagy viccesen azt mondani, figyelj, az óradíjam 6000 Ft, ennyivel és ennyivel jösz idáig.
Èn egyik változatra sem vagyok képes.
Szerinted most én magyarázzam el egy 45 éves nönek, hogyan kell viselkedni? A fiamnak, oké... öt még nevelgetem.
Azonkívül én úgy gondolom, hogy ha valakit abszolúte nem érdeklem: mit csinálok, mi a gondom-bajom, akkor nem szólíthatom fel, hogy de márpedig úgy csináljon, mintha
roppantul érdekelné!
A pszichi abból a szempontból meggyözött, hogy mindenkit nem érdemes "leírni", mert hosszú még az élet. (Feltéve, ha vigyázunk magunkra.)
Azonkívül a többiekkel ellentétben engem tényleg érdekel, mi van a többiekkel, mit hoznak még ki magukból, mit nem,
mit csinálnak, hogy nevelik a gyerekeiket, és annak mi lesz az eredménye...
Valamilyen szinten érdekelnek a problémáik is.
Tehát engem így lehet "fogva tartani".
Egyébként abban teljesen igazad van, hogy nem leszek magányosabb, ha felszámolom ezeket. Söt!
Nincs az örökös várakozás, a sok csalódás. Le van zárva - tiszta ügy.
Miután annak a bizonyos barátnömnek nem vettem fel a telefonját némi lelkiismeretfurdás mellet - ami azért állandóan gyötört, mert nem vagyok én olyan lelketlen - kifejezett megkönnyebbülést éreztem. Idöt és energiát nyertem.
A probléma inkább az nálam, hogy túlságosan kötödöm. Én amit csinálok, becsületesen csinálom, hosszútávra gondolkozom, eröfeszítéseket hozok, bármi is az. Az emberektöl persze ennek töredékét sem kapom vissza.
"Jaj, hát neked annyi energiád van!" Ès ezzel fel is mentik magukat.
Lehet, hogy csak önfegyelmem van, meghát neveltek belém valamiféle tisztességet, meg kifeljödött bizonyos szociális érzékenységem is.
Nem is tudom, hogyan lehet kiláballni ebböl a kapcsolati válságból.
Hogy könnyítsek magamon, fel szoktam menteni a többieket: hát igen, nehéz nekik, ki vannak merülve.... stb.
De a vége egy és ugyanaz: nem megyek velük semmire.
ÈS akkor még az emberi irígységröl nem is ejtettünk szót!
Az élet azonban véges, nincs értelme sokat várakozni másokra. Kérdés a 40-es éveinkben inkább az: MI mit tudunk kihozni MAGUNKBÒL, akár szeretnek mások, akár nem. (Valamennyire egyébként szeretnek, csak nekünk roppant kevés az, amit nyújtani tudnak. Egy 90 éves erdélyi nö mondogatta nekem anno: Neked már vannak gyerekeid, te már sose leszel egyedül. Bizonyos értelemben igaza van.)
Kérdés, honnan merítsünk akkor energiát a munkához, a gyerekneveléshez (Nálad ez még fokozottabb - 4 csimotával!) és a saját személyiségünk fejlesztéséhez?!
Mert én úgy döntöttem, nem kívánom magam kiszolgáltatni X, Y kénye-kedvének, nem óhajtok belesüppedni a depibe, mert X éppen fáradt és nem veszi fel a telefont - tegnap egyébként éppen felvette -, meg azon spekulálni, mit is írjak Z-nek, hogy eltaláljam a kedvét és jelentkezzen, szóval szeretnék ezektöl függetlenedni és az eröt magamban megteremteni.
A szándék már megvan, csak még nem tudom, hogyan.
Ha van ötleted, vagy módszered erre, szívesen elolvasnám...
Biztos, hogy van, ha nem is tudatos, mert különben nem birnád 4 gyerekkel mindennap újra és újra.. az óriási munka, mégha imádod is a kicsiket.
ÈS biztos, hogy írigyed is van jónéhány.
Huh, annyi mindent írtál, és az a baj, hogy miközben válaszolok, nem látom az utolsó hozzászólásod, így nem tudok sorról-sorra reagálni, pedig az lenne a jó. Írtam neked egy privát üzenetet is, nem tudom azt láttad-e.
Nos, sok mindenben egyet értek veled. Teljesen nem is kell leépíteni őket, mert néha még az a pár mondat is több a semminél, amit alkalmanként beszélek velük, és valóban én is kiváncsi lennék rájuk, érdekelne az életük alakulása, de már megtanultam, hogy ha ők nem kiváncsiak rám, akkor én nem sokat tudok tenni ez ellen. Kierőszakolni max.azt lehet, hogy sűrűbben beszéljünk, de ez még nem őszinte érdeklődés, így nem is ér semmit. Ha belegondolsz, csak saját magad csapod be azzal, hogy ezeket az embereket még a barátaidnak tartod, mert már régen nem azok. Talán soha nem is voltak.
Módszerem? Nem tudom mi a módszer. Nálunk elég érdekes a gyerekek megoszlása, két felnőtt és két kicsi. A nagyok már jóformán csak aludni járnak haza (meg szétpakolni a szobájukat :D ), szóval igazából majdnem olyan, mintha már csak két gyerkő lenne. Mondjuk ez a lényegen semmit nem változtat.
Az erdélyi nénikének abban igaza volt, hogy mivel gyerekeid vannak, egyedül már sosem leszel, de az egyedüllét meg a magányosság nem ugyanaz. És valljuk be, imádom én is a gyerekeimet, meg is tudok velük beszélni sok mindent, de a barátokat mégsem pótolják. A férjem is egy áldott jó ember, igazán megértő, türelmes és odaadó, mindent meg is lehet vele beszélni, de ő is "csak" a férjem. Ha érted mire gondolok.
Szóval nem tudom mit csinálok, hogy ne legyek depressziós. Vannak jobb és rosszabb időszakok. Talán már meg is kérgesedett kicsit a lelkem, már amennyire meg tudott. Én őszintén megmondom neked, szerintem nagyon-nagyon nehéz ilyen korban új barátokat találni, és én már teljesen beletörődtem abba, hogy 40 múltam, valószínűleg én már így élem le az életem. Nyitott vagyok persze, ez nem azt jelenti, hogy teljesen el is zárkózom a lehetőségek elől, de egy kicsit nehezen tudok hinni benne. Lehet, hogy van már némi önértékelési zavarom is, a fene se tudja. De tény, hogy egyre kevésbé tudok hinni abban, hogy egyáltalán érdekel valakit, hogy mi van velem.
Irígyek... nos, érdekes, hogy ezt írtad, mert pont van egy olyan esetem, egy barát, aki miatt nagy valószínűséggel azért szakadt meg a "barátságunk", mert irígy volt rám. Neki nagyon nem akar összejönni, hogy kisbabája szülessen, és pont egy depis korszaka volt emiatt, amikor én a legkisebbel terhes lettem. Hát, hogy is fogalmazzak... Amikor megszületett a kislányom, nagy unszolásokra végre átjött egyszer, megnézte, de nem sokáig maradt és azóta sem keres. Kizárólag akkor beszélünk, ha én felhívom vagy írok neki. Őt pl.teljesen leépítettem, mert hidd el, nagyon sajnálom, hogy nem sikerül neki az, amiért nekem tulajdonképpen semmit nem kell tennem, de nem hiszem, hogy ez az én hibám, nem hiszem, hogy a barátság nem ér többet annál, hogy ezt meg lehessen őszintén beszélni és el lehessen fogadni. Ilyen alapon én is, te is és mindenki irígykedhetne másokra.
Amit teszek, az pusztán az, hogy nyitott szemmel próbálok élni, mert elszalasztani semmiképp sem szeretnék egy alkalmat sem, amiből esetleg barátság szövődhetne, azért is írtam erre a kérdésre is választ. :) De látod, olyan nagyon sokan ide sem írtak. Nem nagyon hiszem, hogy mindenkinek rendben van az élete ilyen téren, és azt sem hiszem, hogy a mai rohanó életmódra rá lehet ezt fogni. Inkább úgy gondolom, anélkül, hogy bárkit is bántani szeretnék vele, hogy az emberek egy igen jelentős részének erre nincs igénye. Nagyon sokan nem képesek szeretni, nem képesek kötődni. Nekik nyilván elég az, ami vagy aki van.
Ja, igen, megkaptam, nem is gondoltam, hogy a tied, azt hittem, egy önjelölt akar "csak úgy" levelezni, mert ilyen is volt már.
A Facebook-on nem szívesen leveleznék.
Az egysoros levelezésre szakosodott, nem is látsz többet abból, amit írsz, csak 3-4 szót.
Esetleg e-mailben? Vagy itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!