Miért végződik így/ilyen minden barátságom?
Én egy 16 éves fiú vagyok. Mindig is voltak barátaim, és mindig egy-kettővel közülük nagyon jóba is lettem, a legjobb barátok lettünk. Azonban néhány hónap után mindegyikőjükkel elkezdett megváltozni a kapcsolatom és valahogy elkezdtük zavarni egymást. Egyre könnyebben vesztünk össze minden kis dolgon. Igaz hogy ezek után is barátok maradtunk de valahogy semm nem volt olyan mint előtte, kicsit mindig olyan "hivatalos lett a hangulat".
Teljesen normális életet élek, rendes családom, átlagos anyagi hátterem van, tehát ezek elvileg nem befolyásolhatnák a problémáimat (értem itt a lelki épséget, ami nálam ép). Nagyképű sem vagyok, soha sem dicsekszem még olyannal sem amivel tudnék és mindig is ha egy barátom megkért valamire az nekem teljesen természetes volt hogy megcsinálom. Mindig meghallgattam a barátaimat (odafigyelve) és nem csak úgy hogy "aha, aha, igen" stb. válaszokat adtam hanem beleéltem magam a helyzetükbe és úgy próbáltam segíteni. Az is megesett hogy bajba keveredtünk valami miatt és én vállaltam az egészet arra törekedve nehogy a barátom is belekeveredjen. Szóval összességében mindig is rendes voltam és mégsem azt kaptam vissza. Ezért nem értem hogy miért voltak mégis olyan barátaim akikkel ha ugyan nagyon jóba voltunk mégis furcsák voltak és nem úgy álltak hozzám ahogy én hozzájuk (gondolok itt arra hogy ha kértem valamit akár csak egy zsebkendőt is, " cüccögve " adtak, mint ha akkora kérés lett volna). A pontosságról nem is beszélnék, mindig én vártam mindenkire de rám valamiért mindig olyan nehezére esett mindenkinek várni.
Miért alakul mindig minden így? Lehet hogy csak én veszem túl komolyan a barátaimat és magát a barátság szót vagy tényleg ilyenek lennének a barátaim? Esetleg túlreagálom az egészet és csak én látom így a dolgokat?
Előre is szeretném megköszönni a válaszokat és bocsánat hogy ilyen hosszúra sikeredett a kérdés de nehéz lett volna megfogalmazni rövidebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!