Az emberek jönnek,mennek.Ami megy eel kell engeni.Csak nekem van gondom ennek az elfogadàsàval vagy van ezzelúgy màs is?

Szerintem sokan vannak ezzel így, mint te.

Ha elkezdesz itt olvasgatni nagyon sok ilyen választ találsz.

Biztosan vannak rengetegen olyanok mint te is. Én ennek a teljes ellentéte vagyok.

Gond nélkül el tudom fogadni ha bizonyos helyek vagy emberek csak egy megállók voltak az életemben.

Kicsit olyan érzés ez mintha így az idő sem számítana annyira.

Csak egy rövid ideig. Nem felejtem el soha csak úgy tekintek rá mintha egy másik életben történt volna.

Ott van például az első munkahelyen ahol 7 évig dolgoztam. Nagyon jól éreztem ott magamat, a kollégákkal jól kijöttünk és volt jópár közelebbi nevezzük barátságnak.

Ha néha arra járok és találkozok ott ismerőssel szívesen elbeszélgetek vele.

De az egész csak egy megálló volt az életben.

Nem tudom, hogy ez így jó-e vagy sem de szerintem tudni kell önként a dolgokat elengedni.

Nekem is problémáim vannak ezzel. Emberek csak akkor keresnek, ha hirtelen kell valami, aztán végleg eltűnnek.

Főleg mélyen érint, ha azzal kell szembesülnöm közösségi médián hogy évekig egymást utáló, főnöknek árulkodó, a másik háta mögött beszélő emberek egymás társaságában "fantasztikusan vannak", bulika, stb.

Én nem tettem semmi hasonlót senkivel, irántam mégse érdeklődik senki.

Remélem hogy vannak még őszinte kapcsolatok és nem színház az egész világ...

Nagyon sokszor vágyom a régi barátokra, arra az érzésre amit akkor megéltem, bár lehet hogy csak én gondoltam hogy barátok vagyunk.

A negatív érzések visszarántanak a múltba és nem engednek el.