Mennyire jogos, ha egy picit csalódott vagyok a barátomban, mert se szó, se beszéd "internetmentes időszakot" tartott az ünnepek alatt és ghostingolt?
Pontosabban, ha csak ünnepek alatt tette volna... Akkor én sem szívesen internetezem. De kvázi szinte az egész téli szünet alatt. Szünet első napján beszélgettünk, majd egyszer csak nem érkezett válasz a beszélgetés közben. Majd másnap sem, harmadnap sem. Meg úgy semmikor. Két ünnep között sem. Még az ünnepi köszöntésre sem. Se szó, se beszéd, se elköszönés, se figyelmeztetés eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ha szólt volna, akkor felőlem személyesen is találkozhattunk volna vagy ha nem, akkor legalább nem kerestem volna. Fontos dolgokról szerettem volna vele beszélni, mivel ő az egyik olyan barátom, akiben igazán megbízom. Történt velem egypár dolog, amit csak vele szerettem volna megosztani. Erre most, szó szerint egy-két nappal vízkereszt és a szünet vége előtt ír, hogy bocsánat, "internet-, számítógép- és telefonmentes időszakot" tartott az ünnepek alatt, most majd hamarosan szeretne visszatérni... Hát már bocs, de ez szerintem bunkóság. Alig van időnk évközben beszélgetni, mert mindketten belepusztulunk a tanulásba, hisz jó tanulók vagyunk erős gimnáziumokban. Szünetben lett volna időnk végre egy kiadósat beszélgetni de nem, a digiböjtje miatt most sem tudtunk... :-(
Felőlem akkor és annyit nélkülözheti a netet, amennyit csak akarja, de nem az az elintézési módja, hogy beszélgetés közben ghostingol egyet, majd két és fél hét múlva hallok róla először legközelebb, hogy ő digidiétázott egyet. Sz@rul esett... Meg tudom érteni, ha nem akar annyit a virtuális térben lenni, de akkor szólhatnak, hogy személyesen találkozzunk... Pedig jóban voltam a sráccal...
Mit gondoltok erről?
Szerintem csak téged mellőzött. Biztos nem volt kíváncsi a nyűgödre amit meg akartál osztani vele.
Mondjuk szólhatott volna előre.
Lehet, hogy valóban igazat mond, akkor viszont az lett volna a fair irányodba, ha már az elején megmondja, hogy ettől az időponttól addig az időpontig nem lesz elérhető, szeretné, ha megértenéd ezt.
Viszont arra is van esély, hogy ez valóban csak egy kifogás volt, és igazából nem szeretett volna írogatni ebben az időszakban, amit nem mert/akart megmondani.
Minek akaszkods rá?
Jól tette.
Attól hogy te a neten éled az
éketed, fogadd el, hogy neki van rendes élete.
#1.
Még nem is utaltam rá, szóval biztosan nem. Általános dolgokról beszéltünk, hogy kivel mi történt a napokban.
Másrészt k-ra nem fair, ha ő "nem volt kíváncsi a nyűgömre", mert én hallgattam egyedül végig, amikor olyan depressziós volt mint a fene, mert minden rossz történt vele kb. egyszerre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!