Megbeszéljem velük?(részletek a leírásban)
Sziasztok, van 2 lány akivel jóba vagyok viszont érzem, hogy kissé kirekesztett vagyok. Én általában olyan vagyok, hogyha valami nem tetszik akkor azt elmondom az adott embernek és együtt kitalalunk valami megoldást a felmerült problémára. Viszont ebben az esetben ha azt mondom nekik, hogy beszélnünk kellene, félek, azt mondják hogy De HáT tÚlReAgáLoM meg hogy őK eGyfOrmáN sZeRetNek meg ezeket, mikor elég sok okom van arra, hogy ez nem feltétlenül van így. Ha ezen túl is jutunk, akkor mi következne? Mármint nemtudom össze vesznenk e, mert tavaly egy másik lanynak volt hasonlo helyzete mint ami most van nekem(tavaly nem igazán voltam velük annyira joban mint most) és őt emiatt is elég sokszor fikázták, pedig jobban belegondolva van benne igazság miért "veszett" össze velük, de ez a lány kivsit tenyleg tulzasba vitte. Kinézem belőlük, hogyha ez a beszélgetés megtörténne lehet engem is kibeszelnenek(tudom ezzel nem kell torodnom) de nem is az zavar, hanem hogy esetleg nem is baratkoznanak velem többet vagy megromolna a kapcsolatunk eléggé súlyosan.
Viszont úgy érzem, ebbol a barátságbol nem mehetek csak el egy szó nélkül. Tehát meg lehet úgy beszélni a dolgot, hogy legyen valami pozitív következménye?
Jól értem, hogy ez egy hármas barátság? Nagyon nehéz, általában 2 fél mindig közelebb áll egymáshoz, és van egy "kirekesztettebb". Én is ilyen helyzetben vagyok, felnőttként...
Vagy elfogadja ezt az ember,és megmarad haveri szinten, vagy pedig, ha zavar, és fáj, akkor beszélj velük, mert jobb lezárni a felszínes kapcsolatokat, több időd marad az újra, a jóra. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!