Nők! Nektek gyerek- és fiatalkorotok során anyukátok mennyire volt a barátnőtök is? Mennyire tudtátok megbeszélni vele az intimebb dolgaitokat, pl a testetek változását vagy a fiúkról?

Semennyire. Legtöbbször csak kigúnyolta a gondjaimat és kioktatott. Nem is voltak akkoriban barátim sem. :( érzelmileg soha semmit nem kaptam tőle.

Anyámhoz már kiskorom óta nem tudok kapcsolódni (nem rajtam múlt). Semmit nem lehetett vele megbeszélni, de igényem sem volt rá. Megvolt az a pár felnőtt ember, akikkel viszont bármit megbeszélhettem, az egyik a legjobb barátnőm anyukája volt, a másik a nagynéném, a harmadik pedig az apai nagyim.

Semennyire.

Tabutéma nem volt, értem ezalatt, hogy korrektül felvilágosított a menzeszről, szexről, nyugodtan lehetett kérdezni bármit, válaszolt rá. Viszont érzelmileg... Ebből a szempontból anyám borzalmas volt, lelkizni, gondokat elmesélni neki nem lehetett és a mai napig nem lehet. Mindig leszólta, bagatellizálta a problémáimat, kioktatott, hogy ezek nem is igazi gondok, de gyakran ki is röhögött vagy lehülyézett. Jól is esik ez egy tizenéves lánynak, aki éppen próbál bizalommal fordulni az anyja felé ugye és az érzelmi dolgait átbeszélni vele, megnyugtatást, támogatást várna... Hát, gyorsan leszoktam róla.

Semennyire. Általában kis felnőttként kezelt, akinek panaszkodott, de ha nekem volt bajom, azt sosem hallgatta meg. Csak számonkért mindig, a testem változását meg vagy kritizálta vagy nem vette tudomásul.

Én nem válaszolni jöttem, csak szeretném kifejezni, hogy nagyon jó volt olvasni ezt a sok őszinte választ. Nagyon át tudom érezni. Ez egy nagyon jó kérdés lett így. Még ha sokszor ezek nem is jó tapasztalatok, de jó ezekről ilyen őszintén beszélni.