Én reagálom túl a "figyelemhiányt"?

10 éve van egy legjobb barátnőm, mindig együtt voltunk szarba, együtt voltunk boldog, együtt történtek események a gyerekeinkkel, mindig kb egy időben történt párhuzamban minden esemény az életünkben, ami nagyon összekovácsolt. voltak párkapcsolataink is. nekem nagyon fontos a barátság, ezért kevés barátom van, talán 2 aki iga barát, de ő a legfontosabb és soha nem helyeztem a pasim elé. mindig telefonáltunk mikor pl a párom nálam aludt is, mindig szántam rá időt. mert nekem fontos volt, hogy ne legyen háttérbe helyezve se a barátság, nyílván se a családom, gyerekek. neki ez nem mindig sikerült. az előző párkapcsolatában se tudott "elég időt" rám szánni. csajos estét nem tudtunk sose tartani, mert a pasija hisztizett, ő meg inkább vele töltötte. ha mentünk valahova, pasija mindig jött. pedig a gyerekeinkkel akartunk menni kirándulni. na az a kapcsolatnak vége lett. szinte egyszerre lett új párunk 2 év után. mindketten nagyon boldogak és szerelmesek vagyunk, de én mai napig keresem és probálom tartani a "megszokott" telefonálásokat és talikat. de ő nem. ha fel is hív, látszik rajta, hogy "kötelességből" testi, mert amugy inkább a párjával lenne, mert 0-24ben együtt vannak amugy. nem vagyok féltékeny, se irigy. nekem is boldogság van, mert szerelmes vagyok, de mégis ő a fontosabb nekem. 2 honapja megbeszéltük, hogy megyünk csajos napot tartani , befizettünk egy koncertre. már most azt mondta, mondjuk le, mert neki ncisn kedve menni, inkább a párjával maradna. nekem az olyan rosszul esett, hogy azóta nincs is kedvem vele beszélni. én reagálom túl vagy tényleg gáz? nem akarom neki mondani, hogy nekem ez rosszul esik, mert nem akarok neki rosszat. örülök, hogy boldog, de mégis hiányzik mint barátnő...