Hogyan állíthatnám le a barátnőmet? Többi lent

Helló

Ha már ügyesen (ahogy szoktad máskor is) bevédted magad, akkor mostmár én is nyíltabb leszek. Azért írtam ki ide, hogy mi a problémám, mert tanácsot szerettem volna, hisz elvégre, erre használjuk mi ezt az oldalt, nem?

Tudom, az utánzás nálunk gyakori téma volt pár éve. Tisztában vagyok a szó jelentésével, csak jelenleg nem találtam megfelelőbb szót arra, amit gondolok. És ezt ki is hangsúlyoztam. A whispereket sem úgy értettem, hogy rólam "utánzod", hisz nem tudhattad hogy én is szoktam menteni őket. A gondolkodásmód alatt a mentalitást értettem, ami bizonyos dolgok olvasása után átragadhat az emberre. Amit erről a témáról gondolok, azt továbbra is tartom, ahogy azt is amit a kérdesben és az alatta lévő hozzászólásokban leírtam. Talán nem fejeztem ki tökéletesen magam. De a végen írtam, sokan vannak ezzel így és abban biztam itt is találok olyan embereket akikkel beszélhetek erről.

Ahogy olvastam válaszod, az jött le, hogy neked is vannak problémáid velem, de akkor te is megbeszélhetted/kezdeményezhettél volna nyíltan.

A barátságunkra áttérve... Már nem olyan őszinte? Épp az, hogy én régebben éreztem így. Én mindig őszinte voltam, és elmondtam szinte mindent. Te voltál az, aki csak a szépet és a jót mondta el. Aztán tavaly (vagy inkább tavaly előtt?) amikor a két fiú úgymond "színre lépett" akkor valahogy sokkal őszintébbnek éreztem a barátságunkat, és ez tavaly nyáron csak megjobban megerősödött.

A barátságunk gyengül, ezt sajnos jól érezted. És itt most én mondom azt, hogy sajnálom. Mindketten hozzátettünk, hogy ez így legyen, de elsősorban én miattam volt. És semmi köze a fenti kérdéshez. Az ok, amiért szándékosan próbáltam távolodni, a féltékenységem volt. Néha felhoztam, de próbáltam kevésbé komolyan, és inkább mindig eltereltem a szót. Nem akartam, hogy sajnálj vagy hasonlók. Ami szintén zavart/zavar, hogy sokszor lekezelően fogalmazol (ahogy a válaszodban is). De végülis erről te nem tehetsz, valószínűleg észre se veszed, és idővel meg is szoktam, ez inkább régebben tűnt fel jobban. A másik indok a közös programok folytonos lemondása. 20 évesen ILYEN szinten függeni a szüleidtől, ez is ám gyerekes. Sokszor gondoltam rá, hogy talán leírhatnám ezeket az érzéseimet egy levélben, de valahogy mindig elvetettem ezt az ötletet. Nem akartalak megbántani. Úgy éreztem, hogy erre az az egyetlen megoldás, ha szép lassan eltávolodok tőled és ki-ki folytatja maga útját. Persze nehogy azt hidd, hogy ez nem fájt közben nekem, csak egyszerűen nem láttam más kiutat ebből az érzésből. Mégegyszer, SAJNÁLOM.

Viszont tavaly nyáron, mint említettem, nagyon erősnek éreztem a barátságunkat. Azokon az átbeszélt nyári éjszakákon sokmindent elmondtál, amit eddig soha és ez velem is így volt. És ekkor elgondolkodtam, butaság lenne egy ilyen erős (mert abban az időszakban az volt) barátságot megszakítani. Aztán szeptembertől már megint hasonlóan éreztem, mint előtte, de már nem olyan erősen. És onnantól kezdve elfogadtam, hogy legyen aminek lennie kell. A legtöbb gyerekkori barátsággal sajnos ez történik. De persze ez rajtunk múlik/múlott.

Megjegyezted, hogy nem osztok meg veled mindent. Ez nem igaz, sosem volt az. Bármi történik velem, bármi gondom van, sokszor előbb tudod meg mint a szüleim. Úgyhogy ezt légyszíves ne állítsd. Te se osztasz meg velem mindent? Ahogy gondolod, ha az őszinte beszélgetések után így döntesz az a te dolgod.

Sikerült megint ügyesen úgy fogalmaznod, hogy én jöjjek ki rosszul az egész helyzetből, te pedig maradsz az ártatlan. De remélem ezt azért elolvasod, és elgondolkodsz, hogy a barátságünk meggyengüléséhez (ha nem is mindig szándékosan) te is ugyanúgy hozzájárultál.

Ezek után duplán nem erőltetném ezt az egész "legjobb barátság" dolgot. Látszólag Te is így döntöttél.

Köszönöm, ha elolvasod, ugyanis ha eddig úgy érezted nem voltam őszinte, akkor most nagyon az voltam.