Meddig várjak rá? Egyáltalán barátság (volt) ez?
Egy kollégámról szól a kérdés, mindketten 40-es nők vagyunk. 10 éve vagyunk ugyanazon a helyen, 3 éve egy irodába kerültünk (3 fős szoba gyakorlatilag), azóta szoros a barátság. Töltöttünk időt munkán kívül is egymással, én úgy érzem, jó barátok lettünk ez idő alatt. Vele voltam, mikor elvetélt, vigasztaltam, mikor vált. Együtt sírtunk, ha volt miért, együtt örömködtünk. Ünnepeltük egymás szülinapját, a szilvesztereket együtt buliztuk végig.
Történt azonban, hogy idén egy hétvége után úgy jött be dolgozni, hogy el kell mondjon nekem valamit (olyan volt, mintha valami szörnyű dolgot tett volna), megkereste egy konkurens cég, és ha bár semmilyen tapasztalata nincs benne, elvállalt egy középvezetői beosztást ott. Természetesen (és őszintén!) nagyon örültem neki, annak ellenére, hogy mikor korábban beszélgettünk erről a cégről - sok embert szívott el tőlünk - azt mondta, hogy őt nem érdekli a váltás, főként nem akar vezetői pozíciót. Ő csodálkozott, hogy nem vagyok rá mérges, én meg csodálkoztam, hogy miért gondolta, hogy mérges leszek. Soha nem voltam rá mérges, csak meglepett, hogy nem mesélte el, hogy megkeresték, mintha nem bízna bennem. Tulajdonképpen akkor mondta el, mikor már csak 1 napja maradt nálunk.
Egy hónapja annak, hogy elment tőlünk, azóta mintha elvágták volna a barátságunkat. Hívom kávézni, igen mond, majd lemondja, mert nem ér rá, de írja, hogy mindenképp találkozzunk, csak ne akkor (új időpontot nem ír). Most is ott áll a beszélgetés, hogy én kérdem, hogy akkor mikor érne rá. Se kávé, se ebéd, se vacsora, se hétvégén 2 óra, se esti séta, se semmi.
Én elhiszem, hogy sok az új dolog, meg bele kell tanulni, de ennyire? Meddig várjak rá, meddig legyek türelmes? Már arra is gondoltam, hogy ezek szerint nem volt igazi a barátság a részéről, mert addig tartott, amíg 0 energiabefektetést igényelt.
Ti mit gondoltok erről?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!