Szakítottál meg kapcsolatot régi barátaiddal vagy ők veled valamiért?
Anya rokoni ága szakította meg velünk a kapcsolatot, szegény mama halála után azonnal. Ennek idén 12. éve, de nem baj, mert eléggé problémás a tesója, csak néha fura belegondolni, hogy van 3 unokatesóm, akikről semmit sem tudok.
Gimis legjobb barátnőmmel meg én szakítottam meg a kapcsolatot. A mai napig nem tudom, hogy megváltozott, kifordult önmagából, vagy végzős évre mutatta meg a foga fehérjét, de már nem tudtam elviselni a viselkedését. Mindenkit kibeszélt, majd utána ment hozzájuk bájologni, hihetetlenül rosszindulatú volt, a végére már nekem is rendszeresen beszólogatott, lenézett, meg hasonlók.
Próbáltam megbeszélni vele párszor, hogy nekem ez így sok, de nem volt rá vevő. Aztán a végén megmondtam, hogy nekem ez már nagyon sok, és nem szeretnék ilyen "barátságban" részt venni. Veszekedés lett belőle, ami után nem beszéltünk hónapokig. Végül ő írt rám, hogy hozzuk rendbe, de nem sikerült.
Illetve olyan alkalmak adódtak még, sajnos jó sokszor, amikor netes "barátok" szívódtak fel szó nélkül, páran még le is töröltek mindenhonnan. Olyan is volt, akivel személyesen ismertük egymást, programok is voltak elvétve, aztán egyik pillanatról a másikra, a beszélgetés közepén, többet nem nyitotta meg az üzenetet. Amikor ez történt, folyamatosan írogattunk, szó szerint azonnal jöttek-mentek a válaszok, és a munkahelyéről mesélt, amit állítása szerint imádott. De a mai napig aktív a közösségi felületeken.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!