Barátkozás huszonévesen. Másoknak is nehéz, vagy csak én vagyok szerencsétlen?

22 éves egyetemista lány vagyok. Gimiben nagyon szerencsés voltam barátok szempontjából, volt egy nagyon szoros kis társaságom, és ennek a kiterjesztett, lazább kapcsolatokból álló verziójával is rendelkeztem. Érettségi után a szoros baráti körömből rajtam kívül mindenki külföldre költözött továbbtanulni, a lazább társaság meg nemigen ül már össze. Abból, hogy kb minden nap volt programom a bevált társaságommal, gyakorlatilag egyik napról a másikra átkerültem abba a helyzetbe, hogy nincsen szorosabb barátságom senkivel az országon belül. Legalábbis nem úgy, hogy egy kis körben több stabil emberkével. Egyetemen sem alakult ki társaság, egy-két haverom lett, inkább csak “ismerősök”, le tudok melléjük ülni órákon, meg szünetben elvagyunk, de egy kávéra vagy sörre sulin kívül nem tudnék elhívni senkit. Egymással ők nincsenek jóban. A barátaim, akikkel el tudok menni programokat csinálni szintén különféle helyekről vannak, valakit melóhelyen ismertem meg, valakit még általánosban, de ugye ezek a kapcsolatok nincsenek összeköttetve, ezekkel az emberekkel mindig “one on one” találkozom. A páromnak a baráti körével szoktam eljárni sörözgetni meg társasozni, régóta együtt vagyunk, úgyhogy ők befogadtak már, nem érzem magam tehernek ott, de néha hiányzik az az érzés, hogy megvan a magam kis “gangje”. Más is küzd ilyesmi problémákkal? Valamit én csinálok rosszul, vagy a felnőtt létnek valamilyen szinten velejárója, hogy átalakulnak ezek a kapcsolatok? Úgy érzem, nem tartozom sehova, hiányzik, hogy be tudjak írni egy groupchat-be mondjuk péntek reggel, és estére le legyen szervezve a kocsmázás. Szerencsére a komolyabb problémáimat, érzelmeimet meg tudom beszélni online a gimis barátaimmal, úgyhogy ez a jellegű intimitás megmaradt, inkább ironikus (vagyis hát szokatlan) módon a “felszínesebb” kapcsolatok hiányoznak az életemből, szóval nem az, hogy akkor valakinek ki tudjam önteni a lelkemet, hanem hogy spontán össze tudjak hívni 2-3-4 embert, amikor épp társaságigényem van. Szívesen meghallgatok minden tapasztalatot, gondolatot erről, tanácsokat, hogy hogyan változtassak a helyzetemen, vagy hogyan fogadjam el. Vagy csak sajnáljuk magunkat együtt! :”) köszönöm előre is annak, aki válaszol.