30 évesen itt vagyok egyedül, barátok, társaság nélkül. Sosem voltam visszahúzódó elzárkózó, mégis mit ronthattam el? Egyedül érzem magam és nem igazán találom a helyem ezen a téren... Szívesen beszélgetek bárkivel, bármikor, bármiről, mégis ez van

Nem egyszerű,én 32 leszek idén.

Egy barátnőm van akivel bármit megtudok beszélgetni,de őt is online ismertem meg innen gyakoriról. néhány éve,de sajnos sokszor már alig beszélünk,persze ha írok neki ,hogy hogy van,mi van vele,válaszol,meg tanácsot ad ha kérek vmivel kapcsolatban,de fordítva ritkán keres.Főleg ha kapcsolatban van. Nyilván mivel messze lakik nem tudunk találkozni így közös dolgaink nincsenek. Online meg ugye ellaposodik.

Kutyás vagyok,kutyás körben mozgok,így ennek hála sok ismerősöm lett akikkel tudok sétákat össze szervezni,de közelebbi kapcsolatot nem tudok kialakítani. Annyi,hogy hétvégente egy egy nagyobb sétán nem egyedül vagyok a kutyámmal,hanem 1-2 plusz fővel,akiket ismerek. Illetve sokszor találkozok ismerősökkel. Így bár kevésbé érzem magam egyedül. De azért rossz,hogy nincs olyan barátnőm akivel más programra ellehetne menni.

Meg nem ír rám senki,hogy szia,hogy vagy?

Volt egy legjobb barátnőm 5 évig,de sajnos vége lett a barátságnak. De szerintem ilyen barátom sosem lesz.

Persze ebben a korban sok embernek kapcsolata van,családja stb. Barátok másodrangúak.

Én is meg vagyok lőve ilyen téren,mert lenne igényem kutyás életen kivül is programokra járni,de nincs kivel.

Bár van még pár évem a 30-ig, sajnos én is ezt tapasztalom. A húszas éveim elején, szinte egy emberként kopott el az összes barátom, pedig én tettem ez ellen, de ha a másiknak jó így, akkor édes mindegy, mit teszek, mert ez kétemberes dolog.

A magány nálam is megvan, pedig igyekszem ellene tenni. Új ismeretséget egész könnyen tudok szerezni, a gond ott van, hogy azt szinte lehetetlenség továbbfejleszteni, mert arra már nincs igénye a másik félnek. Pl. munkahelyen, gyakorlaton, egyetemen különféle eseményeken egész hamar megtalálom a helyen, új embereket ismerek meg, akikkel azon a közegen belül megvan az összhang, tök jókat beszélünk, van, akikkel személyesebb dolgok is hamar szóba jönnek... de amint onnan kilépünk, annyi is volt. Egyszerűen, mintha megszűnne a dolog létjogosultsága, amint abban a közegből kilépünk.

Az is nehezítő tényező, hogy most jönnek ki nagyon szépen a prioritásbeli különbségek, hogy ki, hol tart az életben, és ezt nem mindig könnyű összeegyeztetni.