27 leszek és nagyon magányosnak érzem magam. Ez normális?

Úgy érzem magam, mint valami kisgyerek ahogy ezt a kérdést felteszem, de nem tudom, mennyire vagyok egyedül ezzel..

21-22 éves koromban minden ujjamra jutott valaki aki szívesen talizott volna velem, de mostanra szép lassan egymást érték az események és ott tartok, hogy barátnőmön kívül 1, azaz EGY ember van akivel beszélgetek akármilyen formában nagyjából rendszeresen. A többi barát szép lassan távolodik és úgy érzem, a tovább nyomulás már erőltetés lenne.

A családommal is elég szar a kapcsolat, mmint nem vagyunk összeveszve de alig beszélünk, kb. 3 hetente telefonálunk egyet-egyet szülőkkel/tesókkal és kész.

Ami talán fura ebben az egészben, hogy amúgy önfejlesztés, meg karrier téren nem mennek rosszul a dolgok, szerintem nagyon menő munkám van (egy befektetési banknál vagyok programozó) és folyton próbálok fejlődni ezen a téren, stb.

Meg se tudom magyarázni magamnak, mi lenne az ideális, de van hogy történik velem valami mesélni való és barátnőmön kívül nincs kinek elmesélni. Ilyenkor mindig borzasztóan elszomorodok, mert rendszerint úgy dolgozom fel a dolgokat, hogy elmesélem valakinek és akkor együtt röhögünk vagy furcsálkodunk az adott történésen.. magamba fojtani viszont majdhogynem fáj

Tudom, hogy egy idő után efelé tart az élet, mert ha egy idősebb embert nézünk, az se találkozgat már annyit haverokkal, hanem csak a család van neki, de azért 27 évesen még nem vagyok épp nyugdíjas..

majdnem27/F