Átvert az egyik ismerősöm, feljelentésen kívül mit tudok tenni?
Röviden:
Egyik régi ismerősöm akivel az egyetemi éveimet közösen töltöttem egyszerűen átvert.
Közös nyaralásra hívott, de sajnos nem lett belőle semmi.
Felhívott a semmiből (1 éve nem láttam), gyorsan kell dönteni.
Párizsi út, all inclusive szállás, olcsón. ,,Rá ér majd utalni én megveszem helyetted a jegyet, meg a szállást is kifizetem". Igen bizalom volt, utaltam is annyit amit kért, nagy nehezen az utolsó pillanatban küldte el a repülőjegyeket. Végül lemondta az utolsó pillanatban az utat, gyanút fogtam, írtam a repülőtárságnak, válasz, hogy a jegyek egyszerűen hamisak. Nagy pofon, hisz egy szakra jártunk, sok a közös emlék vele. Ezek után kíváncsi lettem, hogy hogyan is telnek neki a napjai. UA rendszámú autóval jár - kell pesten, részmunkaidőben van bejelentve egy állami cégnél, közben meg egy bróker kft épületében van bejegyezve egy cége ( XY Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság "kényszertörlés alatt").
Ennyit tudtam meg róla, persze nem gondoltam, hogy rossz ember lenne.
Mai napig nem utalta vissza a jegyárakat, pedig többször írta, hogy rajta van, de kevés az ideje. Bánat pénzről szól sincs, pedig sokat készültem az utazásra, szabadságot vettem ki stb. Elhatároztam magam, rendőrségi feljelentést teszek holnap. Viszont, az állami rendszer lassú és nem hiszem, hogy sok csodára képes. Két ötletem támadt, az egyik, hogy minnél hosszabb és bonyolultabb legyen az ügy az ügyészség előtt, hogy minnél több bűnügyi költség terhelje majd őt. A feljelentés után szeretnék nyilvános posztot is írni, leírni azt ami történt velem. Természetesen nem szeretnék becsületsértés, vagy más miatt a vádlottak padján ülni. Hogyan tudok megfogalmazni egy nyilvános közösségi média posztot ahol őt is megemlítem mint elkövetőt mint utazásszervezőt? Egyszerűen csak odarakom a nyilvános Facebook profilját? Mire figyeljek?
Egyéb ötletek? Sosem voltam ilyen helyzetben.
Nem.
Amíg el nem ítélik, ártatlannak tekintendő. Előre te nem bíráskodhatsz.
"Akkor kitakarom és a nyilvános Facebookját oda linkelhetem?
Nem linkelheted oda, mert a személy a linkeléssel beazonosítható és ezzel már megsértetted a személyiségi jogait.
„Felhívott a semmiből (1 éve nem láttam), gyorsan kell dönteni.”
„ ….jaj 600k nem olyan nagy durranás,…”
Fentieket olvasva, nekem érthetetlen, hogy egy éve nem láttad és „600k”- val azonnal beleugrottál. Ennyi pénzért saját magad is megtervezhettél volna egy utat. Nekem sántít a sztori. Nem életszerű.
Kérdésnek elment.
(Bocs, ez a munkám a sorok között olvasni)
Több éves viszonyt kihagytad, ami alapján szívesen mentem volna vele.
Na ezt kapd ki, olvas erősebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!