Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Átvert az egyik ismerősöm,...

Átvert az egyik ismerősöm, feljelentésen kívül mit tudok tenni?

Figyelt kérdés

Röviden:

Egyik régi ismerősöm akivel az egyetemi éveimet közösen töltöttem egyszerűen átvert.

Közös nyaralásra hívott, de sajnos nem lett belőle semmi.

Felhívott a semmiből (1 éve nem láttam), gyorsan kell dönteni.

Párizsi út, all inclusive szállás, olcsón. ,,Rá ér majd utalni én megveszem helyetted a jegyet, meg a szállást is kifizetem". Igen bizalom volt, utaltam is annyit amit kért, nagy nehezen az utolsó pillanatban küldte el a repülőjegyeket. Végül lemondta az utolsó pillanatban az utat, gyanút fogtam, írtam a repülőtárságnak, válasz, hogy a jegyek egyszerűen hamisak. Nagy pofon, hisz egy szakra jártunk, sok a közös emlék vele. Ezek után kíváncsi lettem, hogy hogyan is telnek neki a napjai. UA rendszámú autóval jár - kell pesten, részmunkaidőben van bejelentve egy állami cégnél, közben meg egy bróker kft épületében van bejegyezve egy cége ( XY Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság "kényszertörlés alatt").

Ennyit tudtam meg róla, persze nem gondoltam, hogy rossz ember lenne.

Mai napig nem utalta vissza a jegyárakat, pedig többször írta, hogy rajta van, de kevés az ideje. Bánat pénzről szól sincs, pedig sokat készültem az utazásra, szabadságot vettem ki stb. Elhatároztam magam, rendőrségi feljelentést teszek holnap. Viszont, az állami rendszer lassú és nem hiszem, hogy sok csodára képes. Két ötletem támadt, az egyik, hogy minnél hosszabb és bonyolultabb legyen az ügy az ügyészség előtt, hogy minnél több bűnügyi költség terhelje majd őt. A feljelentés után szeretnék nyilvános posztot is írni, leírni azt ami történt velem. Természetesen nem szeretnék becsületsértés, vagy más miatt a vádlottak padján ülni. Hogyan tudok megfogalmazni egy nyilvános közösségi média posztot ahol őt is megemlítem mint elkövetőt mint utazásszervezőt? Egyszerűen csak odarakom a nyilvános Facebook profilját? Mire figyeljek?

Egyéb ötletek? Sosem voltam ilyen helyzetben.



2023. nov. 21. 18:43
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
60%

Ha megvan a hamis repjegy, sms, email az elég bizonyíték.

Mindenképpen jelentsd fel, mert másokat is átvert.

2023. nov. 21. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
5%

#8

Na itt látszik milyen emberek gyk-nak. :D

Sok mindenkitől szoktál lopni te is? Rosszul esik, ha majd kopogtat a rendőrség? :D

2023. nov. 21. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
74%
Simán fizetésmeghagyást küldenék neki közjegyzővel. Ha nem fizet alár végrehajtóval le is tilthattatod. Ha meg ellent mond neki akkor per lesz belőle és a bíróságon be tudod nutatni az írásos bizonyítékaidat
2023. nov. 21. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
10# Ez bőven elég bizonyíték, ebben benne van a beismerés.
2023. nov. 21. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
100%
Egy feljelentést mindenképpen tegyél.
2023. nov. 21. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 A kérdező kommentje:
Meglesz, de kevés!! Ennyi? Egyéb ötlet?
2023. nov. 21. 19:39
 17/31 anonim ***** válasza:
100%
Egyéb ötlet nincs. Ez az egy járható út van.
2023. nov. 21. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
70%

Egyéb??


Gyújtsd fel az autóját. Törd be a háza ablakát...


Vagy nem tudom mire gondolsz.

2023. nov. 21. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 A kérdező kommentje:
Leírta, hogy mire, saját tanúvallomásom csak kitehetem, végülis az rólam szól.
2023. nov. 21. 19:54
 20/31 anonim ***** válasza:
100%
De más személyes adatait ki kell takarnod.
2023. nov. 21. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!