Mit kell erre válaszolni?

Felvettem a kapcsolatot egy régi barátommal, aki nagyon lelkesen újságolta, hogy az élete hogyan alakult. Szerencsére most vele is csak írásban kommunikálunk, úgyhogy nem látta az arcomat közben, ugyanis nem tudok osztozni az örömében. Sőt, szerintem konkrétan büntetés úgy élni, ahogy ő fog ezentúl. Nem akarom a konkrét dolgot leírni, hogy magára ne ismerjen, de olyan, mintha egy ateistának dicsekednél azzal, hogy az egyetlen fiadat felvették a papi szemináriumba. Vagy hegyi remetének azzal, hogy Manhattanbe költözöl. Értitek? Ennyire nem tudom elképzelni, mi a fene jó van, mi jó lehet egyáltalán abban, aminek ő ennyire örül. Nem gyerekvállalásról van szó, hanem visszacsinálható dologról, de láthatóan eszében sincs visszacsinálni. Mit mondjak ilyenkor, hogy ne bántsam meg? Őszinte nyilván nem lehetek. Autista vagyok amúgy, ha ez számít, ezért szorulok ebben segítségre.