Lehet, hogy nem is lesznek barátaim?

Most érettségiztem, van még egy technikusi képzésem és ha minden jól alakul akkor megyek egyetemre. Viszont én nagyon nehezen szerzek barátokat, az egyik leggyengébb tulajdonságom az a kapcsolatteremtés (vagy szociabilitás) másokkal. Amikor meglátok egy velem egyidős baráti csoportot, szorongást érzek, és próbálom őket elkerülni. Ugyan vannak barátaim, nem sok, de van (három van). Egyik viszont megy dolgozni, másik meg egyetemre, harmadik velem marad. Az osztálytársaimmal nem nagyon beszélek, próbáltam (némelyikkel), de nem nagyon jutottunk sehova, egyszerűen nem nagyon tudtam beszélni velük, ők nem annyira érdeklődtek, hogy most ők is akarnának velem beszéni.

Küzdősportoltam (kyokushin karate) is, de egyszerűen nem nagyon tudtam velük se beszélni, az egyik lánnyal irkáltam, de őszintén lehet, hogy nem vagyok olyan jó társaság, hiszen amikor irkáltam vele, nem nagyon érdeklődött, de az én naív énem nem adta fel. Végül nem lett belőle semmi. Srácokkal se volt könnyű dolgom, egyszerűen nem is mertem meg nem vagyok olyan okos, mert egyszerűen lehet, hogy ez miatt nem nagyon tudott volna velem beszélgetni, ami lehet, hogy kifogás. Abbahagytam fél év után, mert éreztem, hogy nem szívesen látnak vagy nem tudom.

Thai box-oltam is, akkor is hát ilyen voltam, hogy nem ment az ismerkedés, aztán nemrég kezdtem Brazil jiu jitsu-t, és ott is ugyanez. Valamennyit beszéltem az emberekkel, minimális szinten de egyszerűen nem értem, hogy az emberek, hogy tudnak összehaverkodni könnyen vagy alapból barátokat szerezni, mert nekem ez szinte lehetetlennek tűnik.

Biciklitúrán is voltam pár napot, az első két napba nem nagyon beszéltem, de utána hát próbáltam jobban rávenni magam, és nyilván jobban éreztem magamat. Valaki bejelölt instán is, de most nem nagyon irkáltam velük, azt se tudtam mit, meg hát láttam, hogy nem nagyon (ahogy mondtam előbb) vagyok valami szórakoztató társaság, legalábbis az ilyen népszerűbb srácokkal nem nagyon ment a haverkodás. Olyanok voltak szinte majdnem ott, a hangos gyerekek, szóval nyilván próbáltam mindenkivel társalogni.

Egyetemen nem tudom mi lesz... Apám mondja, hogy ne legyek ennyire zárkózott, de nem érti egyszerűen. Mondta ő se nagyon beszédes, de számomra az is csoda, ahogy képes ismeretlen emberekkel beszélgetni.

Kb minden családtagom szerintem szociálisabb, mint én, nővérem az tipikus extrovertált aki könnyen szerez barátokat, és azt mondja, hogy ő is introvertált mert kifáradt. Habár lehet, hogy nincs tisztában, hogy az intróknak 2 óra múlva el kell vonulni (jobb esetben ha nem 1 óra múlva), nem 6 óra múlva.

Apám mondja sokat kell társaságba lennem az emberek között, de egyszerűen szerintem ez a rémálmom, valamilyen szinten nagyon ilyen rossz érzés az ő szájából, mert nem tudja mit meg nem szenvedek másokkal, vagy ők velem.

Mit tegyek?