Mit értetek az alatt hogy egy baràt ràtok telepszik? Mit éreztek túl soknak egy baràtsàgban?

Rátelepedésnél szinte megfojtja az egyik barát a másikat; állandóan együtt akar lenni vele, csakis vele szervezne programokat, de olyan szinten, hogy már majdnem ellehetetleníti a barátjának, hogy másokkal is találkozzon/kapcsolatot tartson fent, érdemi szinten legalábbis. Online is állandóan keresi, de már szinte idegesítően sokszor és/vagy nem lehet onnantól "leállítani". Az a tipikus eset, amikor már 3x köszöntök el, de újra feldob egy témát.

Vagy, ha nem is ennyire durván, akkor is valami hasonlót tudnék erre mondani, csak tompábban.

Nekem, például, az állandó/csak írogatás tud sok lenni; sokkal szívesebben beszélek bárkivel telefonon vagy személyesen, mert -őszintén szólva- elég az állandó pötyögésből. Meg abból az elvárásból, hogy amint megkapom, válaszolnom kell azonnal, mert nálam a telefon és jelezte, hogy kézbesítve.

Illetve konkrétabb példával: nekem az is sok volt, amikor gimis legjobb barátnőm elvárta, hogy azonnal és mindent eldobva segítsek neki, mondjuk háziban, ha kell órákon át. Vagy épp, hogy hallgassam, ahogy az angol tanárát szidta, aki több házit adott. Ezzel szemben én nem számíthattam rá, és, amikor hiányoztam betegség miatt, szinte éreztette velem, hogy szívességet tesz azzal, hogy elküldi a közös órai dolgokat.. szóval a kölcsönösség hiánya.

22/L