Szerintetek bunkóság ha jó barát vagy akár rokonságból érkezik valaki bejelentés nélkül és elküldöm mert nem alkalmas az idő?
Pont tegnap volt ezzel kapcsolatban egy elég dühítő élményem.
Nagyon magam alatt voltam, felhívtam a legjobb barátnőmet, ő meg mondta, hogy ugorjak át hozzá, beszélgessünk. Még külön vissza is kérdeztem, nem zavarok-e, nincs-e együtt a család, mondta hogy nem, dehogy, a gyerekek a szobájukban, a férje meg még nem ért haza. Átmentem, beszélgettünk, a telefonját is lenémította, hogy ne zavarjon minket senki.
Erre egyszer csak ott állt az ajtóban egy közös ismerősünk. Hogy erre járt, és akart ugyan szólni, de a barátnőm nem vette fel a telefont. És ugyan már, ne menjek el, majd elbeszélgetünk hármasban. De én nem vele akartam beszélgetni, mert baromira nem rá tartozott, amiről szó volt! A barátnőm teljesen zavarba jött, nem akarta elküldeni az illetőt, mert az milyen már (miért, másokhoz csak úgy beállítani milyen? Na mindegy) úgyhogy megkönnyítettem a dolgát, felálltam és eljöttem.
Más: a gyerekeim igazi lakótelepi bandázós életet élnek most, de ők sem járkálnak fel hívatlanul egymáshoz. Felhívják egymást, vagy egymásra írnak, hogy "Foci most?" vagy valami hasonló, és találkoznak. Ha fel akar valaki jönni, előbb megkérdezik. Tudják, hogy mindig megengedem, de ennek akkor is ez a módja.
"Én egy jó találkozásra felkészülök."
Na ez az. Egyedül élek, nálam egy átlag hétköznap nincs semmi. Ha most betoppanna valaki, annak vizet vagy tejet tudnék adni.
#12:
Nyomogathatod orrba-szájba azt a rohadt caps lock-ot, de még a családtagjaidhoz is csakúgy random előzetes megbeszélés nélkül beállítani nem illendő, hiába hisztizel. Én se megyek megyek át szó nélkül bátyámékhoz, csak azért mert ő a tesóm, mert nem illik.
#19:
És te az egész életedet a 4 fal között töltöd, nem mész el soha a lakásból? Akkor hogy a francba fogadsz bárkit, ha nem vagy otthon? Azért mert te ekkora remete vagy, nem mindenki az, inkább te élsz valami virtuális világban. 😂
6-os: Én abszolút szociális vagyok, szívesen találkozom a barátaimmal, ismerőseimmel, de ehhez nem kell egymásra rátörni az ajtót random időpontokban. Home office-ban dolgozom, ettől függetlenül millió olyan szitu van, amikor abszolút alkalmatlan lenne bárkinek a látogatása, de ha épp csak lazítanék mondjuk egy film előtt, akkor se szeretném, ha beugrana bárki dumcsizni. Nekem nem komfortos az ilyen, és szerencsére a rokonok, barátok is ezt a nézetet osszák.
Szóval, nem, kérdező, nem vagy bunkó, inkább az, aki ilyesmire vetemedik.
Hát hozzám aztán jöhetnének, egyedül élek, úgyhogy itthon általában egy szál lőcsben vagyok, meg max csapvízzel tudom megkínálni...így jár a hívatlan vendég!
Na amúgy vicceltem, kinézek a kémlelőn és be se engedem, mintha otthon se lennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!