Történt már olyan veletek, hogy egy közeli barátotokból végleg kiábrándultatok?
Régóta ismerem, de a baráti társaságom egészen más, őt meghagytam, szimplán megszokásból, és el is néztem a viselkedését.
Legutóbb viszont teljesen kiábrándultam: meglátogatott pár napra és rendkívül mohón viselkedett, rendetlenséget hagyott maga után, minden zavarta, az is ha bekapcsoltam a mosógépet (hogy minek csinálok zajt, amikor ő itt van) és pofátlankodott. Kapott is tőlem visszajelzést, de én voltam a rossz. Amikor kimentünk, akkor folyamatosan magára akarta hívni a figyelmet (tudtam, hogy eddig is ilyen volt, de akkor felment a vérnyomásom), mindenkit leszólított, ha pedig megkértem, hogy viselkedjen kulturáltan, akkor természetesen megint én voltam a rossz. Be is vett valami cuccot, amit még jobban pörgött.
Úgy érzem, és jogosan, hogy csak kihasznált, van én olyan voltam mint egy szobadísz, hogy ő bulizhasson, ki legyen szolgálva, hogy még egy pohár vizet sem mosott el maga után (nem mintha kötelessége lenne, de én bárkihez megyek, mindig igyekszem ezekre az apróságokra odafigyelni illemből).
A lényeg, hogy annyira kiábrándultam belőle, hogy már nemcsak minimalizálni akarom vele a kontaktust, hanem többet nem is szeretném aktívan tartani a kapcsolatot.
Mégis bűntudatom van, mert konkrétan megutáltam és olyan gondolataim támadnak, hogy bárcsak felpofozná őt egyszer valaki, hogy megtanuljon viselkedni.
Ez teljesen oke ha nem akarsz valakivel mar baratkozni.
Esetleg amielott megszakitod a kapcsokatot hivd fel, ird meg neki miert. Mert az rossz ha valaki magyarazat nelkul eltunik... Es akkor te is jobban le tudsz evvel zarni es tovabb lepni.
Egyetértek az elsővel. Az emberek idővel változnak, nekem is a legjobb barátnőm volt négy évig valaki, aztán idővel ahogy elkezdtünk érni és változni másak lettünk. Nálunk alapvetően az volt a probléma, hogy én sokat fejlődtem, ő viszont alig változott és így már idegesítően gyerekes volt számomra (volt más probléma is).
A te helyzetedben még inkább egyértelmű, hogy mit kellene tenned. Beszélj vele, hogy te már úgy érzed nincs erre szükséged (akár valami szépített indok is lehet, hogy azért ne bántsd meg echte), de ha eddig is utalgattál rá, tudni fogja mi a kiváltó ok.
Bűntudatod meg ne legyen, inkább legyél büszke, hogy képes voltál felismerni és véget vetni egy toxic barátságnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!