Kettőnk közül melyikünk van jobb helyzetben?

Hát nem tudom, nem állítom biztosra, hogy nálatok is ez a helyzet, de én akkor kezdtem mindenkinek fogyókúráról meg kalóriákról meg kajákról beszélni, amikor a legalján voltam az étkezési zavaromnak, mert úgy voltam vele, hogy ha én nem tudok magamon segíteni (akkor legalább is ezt hittem), akkor hátha végre észreveszi valaki hogy min megyek keresztül és csinál valamit. Nem volt tiszta, hogy pontosan mit is várok tőlük, csak úgy voltam vele magamban, hogy "légyszi, valaki mentsen meg magamtól".

Én a helyedben utánanéznék, hogy mik a jelei a különböző evészavaroknak, és elgondolkoznék, mennyire illik ez a barátnődre.

Ja, és ha esetleg te is fogyókúrázni kezdesz, véletlenül se jusson eszedbe tanácsot kérni tőle, vagy a saját testedet/paramétereidet az övéhez hasonlítani, mert "elkapod" tőle az étkezési zavarát, ha van neki... vagy csak simán okozol egyet magadnak a versengéssel.

Kérdező, na pont ez az, amit ne csinálj, ne hasonlítsd magad a barátnődhöz, ne próbálj versenyezni vele! Nagyon káros, és nagyon csúnya vége lesz, ha belelovallod magad, hidd el nekem.

Nem vagy kövér. 25.44 a BMI-d, ami épp, hogy a túlsúly kategóriába esik, 25 alatt már egyből normál lennél (kb. egy nagyobb kábel fektetése, vagy kevesebb sós ételt eszel, és egyből kipisiled). Nincs miért aggódni, ez semmi egészségügyi problémát nem fog neked okozni, valószínűleg egy csinos telt lány vagy. Ellenben a kóros soványság hosszú távon okoz egészségügyi problémákat, a hajad csomókban hullik, a csontjaid törékenyek lesznek, a horzsolások, lila foltok hónapokon át is rajtad maradhatnak, ilyen időben egyszerűen nem tudsz annyira felöltözni, hogy ne fázz, ha elkapsz valami takonykórt, egy hónapig benne vagy, vagy székrekedésed van vagy fosol (már bocs), nincs középút, képtelen vagy koncentrálni, kimész a nappaliba, és elfelejted, minek mentél oda, meg én pl. egyedül élek, rendszeresen előfordul, hogy bukóra felejtem az ablakot, szerinted mennyire jó érzés úgy hazamenni egy 14 órás műszak után, hogy 6 fok van a lakásban, és amúgy is mindig fázok? Elájulsz a futópályán, a trolin, a tesco közepén, meg fosás után a wc-n ülve, meg - a kedvencem - munkában, ügyfelek előtt. Nem, rohadtul nem éri meg, a legrosszabb ötlet volt valaha, hogy azt hittem, majd én leszek a kivétel és majd meg tudok állni. És nekem még szerencsém van, nincs maradandó károsodás, és a barátaimmal se voltam seggfej, és nem alakult ki más pszichés problémám (pl depresszió vagy szorongás), nem rúgtak ki a munkahelyemről, aminek egyenes következménye lenne, hogy utcára kerülnék, stb. És nagyon könnyen kialakul, egyik pillanatban még úgy vagy vele, hogy ó de jó, sikerült normál súlyra fogyni, és csinosabbnak és magabiztosabbnak érzed magad, majd már magad sem érted, miért, de csak még pár kilót, mert jó érzés és mert végre úgy érzed, hogy hatalmad van az életed felett és sosem volt még ilyen jó, bár már te is tudod, hogy nincs rá szükség, majd a következőben már egyszerűen nem tudsz megállni, szenvedsz mint a kutya, fizikailag és mentálisan is, és rájössz, hogy tönkretettél mindent. A gyógyulás pedig nagyon hosszú és nehéz folyamat. Jobb bele se kezdeni, akkor élhetsz boldog és normális életet. Remélem, picit sikerült elrettenteni.

Egyébként meg, gondolom, még kamaszok vagytok. Neked sem hiszem, hogy 151 centi lesz a végleges magasságod, lehet, a barátnőd csak hirtelen nőtt, és majd később nőiesedik - ha hagyja. Te meg, ha most elkezdesz visszavenni a kalóriáidból, akkor meg is állhatsz a növésben, mielőtt elérnéd a normális testmagasságod. Inkább egyél rendesen, fogyni tudsz majd felnőttként is, ha akarsz, könnyebb, mint egy étkezési zavarból visszajönni, meg amúgy egy csomó jó élmény vár rád felnőtté válás közben, ne pazarold el ezeket az éveket önsanyargatásra, hogy aztán a húszas éveid közepén jöjj rá, hogy igazán még nem éltél, semmit sem tapasztaltál meg, mert azzal voltál elfoglalva, hogy vajon hány kalória lehet ez vagy az.

Ja, és látom már utólag, hogy az akkori barátnőimnek, meg a kisebb testvéreimnek mennyi kárt okoztam. A barátnőim ugyanazt csinálták, mint te, az én betegesen sovány testemhez mérték magukat, és ez alapján épült az önbizalmuk, a kistestvéreim pedig példaként tekintettek rám, és a szívem szakad meg erre gondolva, nagyon utálom magam emiatt.

Az emberek nagy része amúgy is csak magával van elfoglalva. Most őszintén, te megveted azokat, akik picit teltebbek, vagy inkább azzal vagy elfoglalva, hogy kik ők, mit gondolnak a világról, milyen zenét hallgatnak, milyen a humoruk, hogyan öltözködnek? A tested kinézete olyan kicsi részt foglal el a személyiségből, ehhez képest ironikusan sokat foglalkozunk vele. Kivel barátkoznál inkább, egy kedves, jó humorú, okos, jófej kövér emberrel, vagy egy morcos, buta, kirekesztő sovánnyal? Na ugye.

De mondom, az emberek nagy része amúgy nagyon nem törődik azzal, hogy a másiknak mi a BMI-je.

Amit esetleg megtehetsz, hogy ha van rá lehetőséged, akkor dokit, dietetikust, vagy ha tényleg még iskolás vagy, akkor a biosztanárodat megkérdezheted, hogyan kell egészségesebben enni, vagy akár saját magadat is edukálhatod a témában, hogyan vigyél be elég vitamint, rostot és fehérjét. Nyilván nem könnyű, ha mondjuk a családod a krumplis tésztát preferálja kólával, de ha jófej szüleid vannak, akkor nekik is mondhatod, hogy egészségesebben szeretnél enni, és ha belefér a büdzsébe, akkor vehetnek neked zöldségeket, vagy befizethetnek egy konditerembe, vagy esetleg a suliban, vagy a lakóhelyeden is szétnézhetsz, hogy hol van olcsó és elérhető sportolási lehetőség. Most épp rossz idő van, de a legtöbb helyen azért lehet jókat kirándulni, vagy mondjuk elmehetsz sétálni egy fél órát, és egyből tettél valamit az egészségedért. Vagy, mikor én voltam középiskolás, volt lehetőség 200 forintért úszni menni szerda délután az iskolában. Ha már dolgozol, egy csomó munkahely biztosít kedvezményes edzőtermi vagy uszodabérletet, amit érdemes kihasználni.

A lényeg, hogy a fő cél ne a súlycsökkentés legyen, hanem, hogy erősebb és egészségesebb legyél. A tested és a lelked is meg fogja hálálni. Én pl. sokkal jobban érzem magam, amióta megemeltem a kalóriáimat, elhagytam az alkoholt és a zéró kólát meg a napi hat kávét teára cseréltem, és elkezdtem edzőteremben súlyzós edzéseket végezni, nyilván a megfelelő fehérjebevitel mellett, hogy legyen bennem valamennyi erő.

Ja, és bocs, hogy ennyit írtam, itt be is fejezem, csak eléggé megrázott a saját 13 éves énem gondolatmenetével szembesülni, nagyon nem szeretem, hogy te is beleess ebbe, mert senkinek, még az ellenségemnek sem kívánnám.

Nem. Még ha önként ad tanácsot, akkor se hallgass rá, légy te az erősebb és az okosabb, és hívd fel a figyelmét a dologra a szüleinek vagy a tanárainak. Ettől nem leszel áruló, még akkor se, ha nagyon fog rád haragudni egy darabig, ezzel mented meg.

Szakemberektől kérj tanácsot. Iskolaorvostól, iskolapszichológustól, dietetikustól, személyi edzőtől, biosz- vagy tesitanártól.

Mondanám, hogy segíts neki te magad, és beszélgess vele te, és támogasd te. De mivel te magad is bizonytalan vagy a testképedet illetően - legalább is ez derül ki a válaszaidból meg a kérdésből - ez veszélyes lehet számodra. Törődj magaddal annyira, hogy valakitől segítséget kérsz. Szüleid milyenek? Lehet velük beszélni? Ha nem, van egy megbízható, jó fej tanár az iskolában, vagy egy iskolapszichológus, akinek elmondhatod azt, amit nekünk leírtál?