FONTOS! Mit szólnál ahhoz ha egy barátod ezt tenné? Két dolgot írok, írjatok véleményt mit tennétek,

Nos... négyszer is volt már példa arra, hogy valaki (négyből háromszor az a lány/nő, akivel épp ismerkedtem) valamilyen módon ffenyegetőzött öngyilkossággal. Egyiknél úgy hittem, sikerült megnyugtatnom, még el is mentem hozzá, akkor felszabadultnak tűnt, 2 hétig tök jól érezte magát, aztán meg begyógyszerezte magát. Szerencsére az emberek farmakológiai ismeretei a béka popója alatt sincsenek, szóval semmi komolyabb baja nem lett.

A másik esetben én magam is elég voltam a megnyugtatásához. Szerelmi bánat miatt akart végezni magával.

A további két esetben meg a hatóságokhoz fordultam. A kapcsolatunk ezután természetesen megszakadt, de nem gondolom, hogy rosszul döntöttem volna.

Hogy mit tennék, ha valaki mondjuk egy veszekedés után végezne magával? Biztos, hogy megviselne, de akármennyire is nyersen hangzik, én azt azért leszögezném, hogy az ő döntése, hogy mit tesz meg, vagy mit nem. Ha pedig valaki odáig eljut, akkor ott már nagyon komoly gondok voltak. Egy ép lelkületű ember nem fog öngyilkos lenni, amiért összeveszik valakivel. Innentől kezdve nem az én lelkemen szárad a tette. Főleg, hogy velem azért nehéz maradandóan összeveszni. Ha valaki ennyi miatt képes eldobni az életét, ott nagyon komoly (általában kezeletlen) mentális problémák vannak, vagy előzőleg nagyon komoly negatív behatások érték.

#2 "és utánna beszélnél még vele?"

Ugyan nem az 1-es válaszoló vagyok, hanem #41-es, de nem beszéltem. Undorítónak tartom a zsarolás minden formáját, beleértve az öngyilkossággal fenyegetőzést is. Akár aktívan (kimondottan), akár passzívan, kimondatlanul történik.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ha valakinek, főleg egy nekem fontos személynek szüksége lenne rám, akkor ne állnék a rendekezésére. De a segélykérés, és a fenyegetés, zsarolás nem ugyanaz.

"És arra nem gondol senki hogy ha valaki eljut idáig hogy magát bántsa nagyon el van keseredve, nagyon fáj neki??"

Dehogynem.

Többségüknél tényleg egy hosszú folyamat, mire idáig aljutnak. (De azért felhoznék példának egy olyan lány ismerőst is, akinek van egy normális családja, jó élete, és 16 évesen azért kezdt vagdosni magát, mert a kiszemeltjével nem jött össze. Biztos, hogy nem állt más a háttérben, ismerem őt is, a nővérét is, a nővére legjobb barátnőjével pedig jártam is. "Poén", hogy a srác nem is tudott a lány létezéséről, szóval még csak nem is elutasításról volt szó. Azóta aztán a lány felnőtt, és most egész kiegyensúlyozottnak tűnik.)

Visszatérve a kérdésedre: de, gondolok rá, és amiben tudok, abban szívesen segítek neki, de pszichiáter nem vagyok, az életét, a körülményeit rendbetenni nem tudok, nem vagyok mindenható, és az sem jön be, ha kvázi fenyegetőzik azzal, hogy végez magával.

"Azt megkérdezhetem hogy (itt akik hozzászóltak) fiú vagy lány vagy? Voltál e már ilyen helyzetben?"

Férfi, és voltam.

"Nem manipulálni akartam csak tudatni vele hogy ez nekem marhára fáj, és amikor ezt tettem akkor a munka helyen is nevetség tárgya volta, és ő is nevetett, akkor döntöttem úgy hogy beszélek vele személyesen, de nagyon csúnyán elküldött.."

De ezt lehet másképp is tudatni.

Azért én is megéltem már egyet s mást. A rokonságom fele már a temetőben, majdnem belehaltam a COVIDba, volt részem munkahelyi rágalmazásban, volt, hogy átvertek, volt, hogy megcsaltak, volt, hogy kihasználtak... Nem mondom, hogy mindig vidám és optimista voltam, de soha egyszer sem jutott eszembe, hogy öngyilkos legyek, vagy hogy azzal fenyegetőzzek. Ha valami nagyon fáj, akkor azt el lehet mondani másként is. Bár én eleve úgy vagyok "bedrótozva", hogy aki szemét velem, aki megaláz, az után nem, hogy futni nem fogok a bocsánatáért, de annak örülnék, ha onnantól egy szót sem kellene beszélnem vele. Ez megint csak érdekes dolog, hogy sokan nagyságrendekkel többre értékelik azt, aki egy aljas szemétláda velük, mint azt, aki mellettük áll, kedves, és megbízható.

"Valakivel tudok erről beszélni????"

Szerintem leginkább egy pszichológussal tudnál erről beszélgetni. De szerintem a többség ezek után innen nem akar majd beszélgetni veled, mert attól fognak tartani, hogy egy rossz szót szólnak véletlenül, és te küldöd az újabb vagdosós fényképet.

Egyébként a pszichológus után én elgondolkodnék egy esetleges munkahelyváltáson is.

"Elkezdtem járni azóta másikhoz hogy rendszeres legyen stb, de fárasztó volt 2 hetente 1x korán kelni és buszozni 2 órát 1 óra beszélgetésért, majd várakozni, vagy lekésni a buszt..."

Hát.. szerintem a buszozás, meg a koránkelés még mindig nem annyira fárasztó, mint a temetőben, vagy jobb esetben a pszichiátrián ébredni.

"Ezért akarok valakivel beszéli."

És miről? Mi az, amiben mi segíteni tudnánk?

(Tanultam pszichológiát, de távolról sem vagyok pszichológus. Meg szerintem itt senki nem az.)

"Nagyon kevés dolgot tudsz ahhoz ezt így megállapítsd, nem tudod miért tettem"

Tény, hogy nyers volt a hozzászólása, de ha egy veszekedésért te ezt meg tudtad tenni, akkor félő, hogy ismét képes leszel rá. Főleg, hogy írtad is,hogy vágysz rá.

Egyébként: nem az előbb írtad le, hogy miért tetted?

"Nem értem vele célt mert nem nyírtam ki magam"

Az nem cél. Miért is lenne az?

Most egy kicsit próbálj meg tiszta fejjel gondolkodni! Szerinted egy összeveszés tényleg akkora veszteség, hogy mindenről lemondj az életben? A mostani életedben, és a teljes jövődben? Hogy lemondj a következő mittudomén... 40 évről? Azért, mert egy valakivel összevesztél? Ugye látod, hogy ez mennyire abszurd? Kb. olyan, mintha beverném a lábamat az ágy sarkába, és menten le akarnám amputálni az egészet. Egy zúzódás miatt, amit 2 nap múlva nem is érzek. A te helyzeted is hasonló. Persze, a háttérben biztos van még sok más dolog is, amit nem mondasz el, és nem is tudjuk így a képbe beilleszteni, de ettől függetlenül is tény, hogy egyszerűen nem éri meg meghalni egy gyökér miatt.

Az életben meg kell(ene) tanulni feldolgozni a sérelmeket és a veszteségeket. Igen, az is veszteség, ha az embert visszautasítják. Vagy ha egy barátság megszakad. De ezek olyan dolgok, amik fájnak egy ideig (egyénfüggő, hogy meddig), aztán az ember továbblép. Lehet még az életben több barátság, vagy szerelem is. Sőt... Akár még olyan is, ahol nem csak te futsz a másik után. Ez a fő probléma, hogy nem tudod kezelni a veszteségeidet.

Amúgy meg ha pszichiátriára is jársz, akkor gondolom, más problémák is vannak. Gyanítom, a családi háttér is az oka ennek. Azokat a problémákat is helyre kéne tenned, ha megoldani nem is lehet mindent, meg kell tanulni feldolgozni, túllépni rajtuk.

A pszichológusra pedig semmiképp ne sajnáld az időt! Ahogy írtam, buszozni még mindig jobb, mint meghalni. Ha pedig nem megfelelő a kezelés, jelezd neki. Vagy keress másik pszichológust. Ez egy olyan folyamat, ahol szükséges a bizalom, teljesen szokványos dolog, hogy nem minden beteg "kompatibilis" minden pszichológussal.

Lehet, hogy gyógyszerváltásra is szükséged lenne. Nem tudom, hogy mit szedsz, és hogy gyógyszer nélkül milyen lennél, de ha mellette önkárosító gondolataid vannak, akkor talán lehet, hogy nem a megfelelőt szeded.

"pl hogy? hogyan lehetett volna máskép jelezni felé hogy ez mind pokolian fájdalmas??"

Úgy hogy elmondod neki. "Figyi, Béla, nagyon szomorú vagyok, hogy ennyire összevesztünk, helyre tudjuk még hozni valahogy?" Ha pedig azt mondja, nem, akkor elfogadod, elgyászolod, és tovább lépsz. De akit a normális közlésed nem érdekel, az a vagdosásodtól se fog meghatódni.