Esküvőre mennyi pénzt szokas adni?





"Kicsit máshogy számoltak itt páran. Mi számít bele a "részedbe"?"
Szerintem senki se az egész hacacárét akarja beleszámoltatni. Ugyanis a vendégeknek nem sok köze van hozzá, hogy én 100 ezerért béreltem esküvői ruhát, vagy 600 ezerért varrattam a Dalaarnában.
Jellemzően a körülbelüli étel+italfogyasztás árát szokás adni. Nálunk 8200/fő volt az étel és 7400/fő az ital, a töményet pedig mi vittük. Ezért mondtam, hogy összességében kb. 20 ezer/fő volt az étel+ital (felnőtteknek, gyereknek természetesen kevesebb).
Ez egy tök átlagos ár volt, ennél nem sok helyen kaptunk olcsóbb ajánlatot.
És nem, természetesen akkor sem sértődtünk meg, mikor egy 10-es volt a borítékban, sőt, egyetemista barátoknak kifejezetten mondtuk is, hogy maximum valami jelképes apróságot hozzanak.
De ha saját magam átgondolom, hogy mennyit vinnék egy esküvőre, ezt venném alapul.





"Jesszus, egy csomó rokonunk családonként tudott 30 ezret adni. Akkor most mi van? Sértődjek meg, mert nem is illett volna ennyivel eljönni itt egyesek szerint akkor, mert fejenként 25 a minimum?"
Írta bárki hogy sértődj meg? Ha van rá pénzed, akkor szerintem illik annyit adni, amivel részedről nullszaldóra le van hozva a dolog. Nyilván ha nem teheted meg anyagilag, akkor ne csináld. Senki sem akarja, hogy emiatt a gyerekeid csak zsíroskenyeret egyenek 2 hétig.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!