Előfordult már veled, hogy egy barátod olyan, erkölcsileg elítélhető dolgot tett, ami után inkább megszakítottad vele a kapcsolatot?
Nem elsősorban arra gondolok, hogy téged megbántott, hanem olyanra, ami általánosságban elfogadhatatlan.
Nekem egy barátnőm a politikai kapcsolatait kihasználva juttatta előnybe a gyerekét. Engem ez közvetlenül nem érint, nem az én gyerekem került hátrányba miatta (más gyerekek igen), de azóta is ráz a hideg a gondolatra, hogy egy ilyen embert tartottam a barátomnak.:(
Bármi hasonló története van valakinek? Csak hogy érezzem, nem vagyok egyedül.
A gimis baráti társaságunkban az egyik fiúval szakítottam meg a kapcsolatot. Egyszerre valami 4-5 lánnyal kavart, miközben barátnője volt, és ezekről közben nagyban dicsekedett mindenkinek. Nekem meg már nagyon nem vette be a gyomrom az egészet.
A sulis példára, nálunk is volt ilyen:
egyik volt osztálytársam apja elismert szabó a városban, nem egyszer kérték fel végzősök zakók, vagy díszesebb blúzok készítésére a ballagási ünnepélyekre. Sőt, talán még ő maga is ott végzett. A lényeg, hogy a lányát eredetileg nem vették be az osztályunkba, mert kevés pontot hozott, de az apuka megbeszélte az igazgatóval és az eredeti utolsó felvett szépen helyet cserélt a szabó lányával.
#21 pedig teljesen jól összefoglalta az én álláspontomat is; az igazgatóé volt az utolsó szó, ő ment bele.
Gondolkoztam azon, amit írtatok, hogy egy jó szülő mindent megtesz a gyerekéért, de nekem ez így akkor sem fér bele.
Egészen más lenne nyolcadikban, amikor az ember tényleg kapkod fűhöz-fához, mert tétje van a dolognak. Azt még meg is érteném talán. De hatodikban? Amikor nem tragédia, ha marad az általánosban? És aki szerint ez rendben van, az abban sem lát kivetnivalót, ha mondjuk egy sportversenyen történik meg ugyanez, ahol nem annak a nyakába akasztják az érmet, aki a leggyorsabban fut, hanem annak, akinek több haverja ül a pártban? Ezt ti se gondolhatjátok komolyan.
Kerdezo!
Ott is tétje van. Sőt, a bölcsibe bekerulesnek is. Max te nem látod, de bizony tétje van.
A sportverseny meg más kérdés. Ott eselyesen abban fog valaki segíteni, hogy egyáltalán bekerulj a versenybe
"Nem vagy igazi barátnő ha egy ilyen miatt már kukázni akarod a barátságot."
Így visszanézve valószínűleg tényleg nem voltunk igazi barátok. Elég összetett dolgok ezek. Van ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!