Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit csinálhatnék, ha a barátnő...

Mit csinálhatnék, ha a barátnőm terhes, de a szüleinek nem hajlandó elmondani?

Figyelt kérdés

17 évesek vagyunk.

Szerdán mondta, hogy két hete késik neki és én beszéltem rá, hogy akkor csináljon tesztet, még meg is vettem neki. Tegnap megcsinálta, az összes pozitív lett. Megkért, hogy erről ne beszéljek senkinek, a barátjának se (egy társaság vagyunk, az ő barátjának az én "párom" a legjobb barátja).


Aztán ma elhívott reggelizni, gondoltam mesél, hogy mi történt, elmondta-e, de fel sem hozta. Hazafele én kérdeztem meg, hogy sikerült-e beszélniük, de mondta, hogy nem, és egyelőre nem is akar ezzel foglalkozni, most inkább a féléves jegyei érdeklik, majd ha lemegy ez a tanulási, meg karácsonyi hajtás, elmondja a barátjának is, és a szüleinek is. Meg hogy ez egy jel, mert a barátjával az utóbbi egy hónapban kétszer is szakítottak és ez csak azt mutatja, hogy nekik együtt kell lenniük... Igazából most az is megfordult a fejemben, hogy talán direkt lett terhes. Mert nagyon rafinált, és nem ez lenne az első ilyesmi húzása. Bármit megtenne, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogy ő akarja. De szerintem ha a barátja szakítani akar vele, akkor szakít vele terhesen is, vagy gyerekkel.

Senki nem tudja rajtam kívül.



2021. dec. 11. 12:33
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
98%
Én nem lennék egy ilyen lány barátnője. De be se árulnám, az már túl van azon a ponton, amiben egy kvázi idegennek keresnivalója van. A saját életét nyomorítja meg. A szüleiét is, nyilván, de talán jobban kellett volna figyelni erre a kiscsajra. Annyit mondanék neki, hogy a pasija el fogja hagyni. Lehet, hogy nem rögtön, de sem jó társ nem lesz, sem pedig jó apa. Ő meg ha ilyen idióta, akkor legalább annyi gerince legyen, hogy egyedül vállalja a felelősséget s hülyeségéért.
2021. dec. 11. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 A kérdező kommentje:

"Lehet ő nem is akarja a gyereket."

17 éves, bulizós kamaszfiú, valószínűleg nem az a vágya, hogy az egyetemet jövőre apaként kezdje..:D


Ezért is rossz, mert én is jóban vagyok a sráccal, most a barátom előtt is titkolóznom kell.

2021. dec. 11. 13:14
 13/33 anonim ***** válasza:
100%

Nem lehet hogy direkt felcsinaltatta magat es ezert nem is szol senkinek rola nehogy el akarjak kuldeni ab-ra?

Nem tul okos huzas

2021. dec. 11. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
90%
Pedig választanod kell, mert ha borul a bili, és kiderül hogy te tudtál róla, rád is meg párodra is megharagszik a srác.
2021. dec. 11. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
83%

Minél előbb szólj a szüleinek! A barátjának meg főleg.

Utána meg minél előbb abortusz!

2021. dec. 11. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
87%

Én szólnék a barátomnak és megkérném hogy együtt szóljunk a gyerek apjának, valamint a szülőknek is szólnék.

Ez nem diákcsíny, hanem egy rakás ember teljes életére alapvető hatással van.

Ezt a "barátságot" pedig elengedném, ilyen gerinctelen ember nem kellene barátnak.

2021. dec. 11. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
60%

Páromat is be akarták húzni gyerekkel 17-19 évesen. Gyerekkel együtt dobta a csajt.

Ha a csaj pasijának nincs olyan erős személyisége h meglépje akár így is a szakítást akkor lesz egy gyereke és egy esetleges kényszer házassága.

Jobb esetbe (ha kifut az időből vagy meg akarja tartani) feldolgozza h van egy gyereke és nehéz lesz a párkeresés.

Legjobb esetbe a csajt tarkón verik (akár szavakkal) és elmegy abortuszra.

2021. dec. 11. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
24%
Gyereket ketten csinalnak. A csavo felelossege is. Akkor is ha o nem akarja megtartani. Vegso soron ebben a lany dont.
2021. dec. 11. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim válasza:
88%
Én a helyedben szólnék a szüleinek. Semmi szükség arra, hogy megszülessen egy újabb pici gyermek, akit senki sem akart. A barátnőd nagyon felelőtlen.
2021. dec. 11. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
85%

Nagyon gyerekes a barátnőd, ami nem csoda hiszen ő még csak 17.

Itt azonban egy össszetett dologgal állunk szemben. Most már egy 'kis emberke' sorsa is képben van, akinek az élete felett nem dönthet felelőtlenül. Mindenképpen joga van megtudni a 'leendő apának' a jelenlegi helyzetet, barátnőd nem dönthet őt kizárva, ez morális kérdés is. Ha tudod ezt beszéld meg vele és hívd fel a figyelmét mennyire önző módon viselkedik.

Ilyen esetben a szülőket sem lehet kihagyni hiszen rájuk is hárul felelőség, nekik sincs így választásuk ha lányuk kész helyzet elé állítja őket.

2021. dec. 11. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!