A barátaim azok, akiket nem érdeklem, vagy én várok el túl sokat?

Nézd a dolgot az ő szemszögükből. Megvan nekik a saját problémájuk, ami sámukra biztosan súlyosabb, mint a haver kapunyitási pánikja (mindenkinek a maga baja a legsúlyosabb), ennek ellenére a haver már hónapok óta sír nekik egy olyan dolog miatt, amit csak ő tudna megoldani, ők nem tehetnek érted semmit.

És akkor megkérdezném, hogy te hányszor kérdezted meg, hogy ők hogy vannak, bántja-e őket valami, úgy, hogy tényleg érdekelt a válasz, és képes is voltál figyelni. Mert nem mindenki mutatja ám ki, ha nyomasztja valami.

Bocsánat, hogy ilyen nyersen fogalmazok, de szerintem iszonyúan énközpontú a gondolkodásod, és, bár értem, min mész keresztül, a másik fele(ke)t is meg tudom érteni.

Csak hogy egy példát is mondjak, én nemrég veszítettem el az egyik szülőmet, és elég zárkózott vagyok, nem tudom, hogy hozzam fel a témát, még a barátaimnak sem, pedig szeretnék támogatást én is. Ennek ellenére mindenki jön a maga bajával, amivel eddig foglalkoztam is, de most már számomra piszlicsálé ügyeknek tűnnek ("Julcsi csúnyán szólt hozzám melóban" - "nem tudom, ezen a munkahelyen kellene-e maradnom, vagy váltsak"), és persze, tudom, hogy ez tud hatalmas gondot okozni az ember életében, az enyémben is okozott, de legszívesebben üvöltenék, hogy "hahó, vegyél már észre magadon kívül engem is, vedd már észre, hogy van valami, amiről még nem vagyok képes beszélni, és ha te sem tudsz róla beszélni, akkor legalább ne engem terhelj most a fasságoddal pls!"