Olyan jófej barátokat szerettem volna, mint a Szívtipró gimi sorozatban. Írna nekem, aki szintén egész életében erre vágyott, de úgy múlnak el az évek, hogy nem tapasztalhatta meg?

Már rég vége az egyetemnek, több munkahelyi közösségem is volt. Sehol nem voltak igazi barátaim, mindig csak beértem a "legjobb közelítéssel". Részben az én hibám, hiszen biztosan volt olyan, hogy nem láttam meg a potenciált valakiben, emellett amíg tanultam, azt nagyon komolyan vettem és engedelmeskedtem az agyonféltő szüleimnek. Felnőttként meg már csináltam ami tetszett, de többnyire egyedül.

Nem szándékosan voltam egyedül soha, sőt, csak mindig azt éreztem, hogy nem igazán jó a közeg. Egyszerűen nincs kikkel érdemes lett volna - vagyis inkább lehetett volna bármi klasszat csinálni. Pedig már akkor is rengeteg ötletem volt.

Nem szeretném jobban fejtegetni, de remélem akad valaki, aki érti.

Most beteg vagyok, megnéztem az ősrégi Szívtipró gimi elérhető epizódjait immár felnőtt fejjel. Hát, ahhoz képest, hogy most 2021 van, szellemi és lelki téren úgy érzem, hogy klasszisokkal jobbak voltak azok a srácok. Pont olyanok, mint az emberek. Bátrak, lojálisak, leleményesek. Úgy éreztem, hogy én mindvégig ilyen lehettem volna.

Ehelyett az én korosztályom ezerrel depizik, amit szerintem pont ezen értékek hiánya okoz.

Esetleg más is érez így, és szeretne változtatni ezen?

Szívesen mennék pl. életemben először horgászni, csinálnék közösségi kertet, vagy esetleg valamilyen szociális projektet, ha lenne olyan társaság, akikkel valóban ragaszkodunk egymáshoz.