Véget érhet egy 20 éves barátság, ha csak én lógok ki a sorból? Mit tegyek?

36 éves vagyok és a barátaimmal a gimi óta jóban - rosszban együtt vagyunk. Ők mindannyian már gyerekes édesanyák. Én vagyok az egyetlen a baráti társaságban, akinek nincs gyereke. Eddig nem volt gond ezzel, tudtak időt szakítani egy kávéra vagy csajos iszogatásra, gyakran találkoztunk még így is , vagy a közös csoportban csacsogtuk ki az aktuális dolgokat. De az utóbbi időben alig találkozunk. Ha mégis összejön, akkor a gyerekek is jönnek, és semmit sem tudunk beszélgetni a 7 kis lurkótól. Félreértés ne essék, én nagyon szeretem őket, a gyerekekkel nincs baj.

Én megértem a barátnőimet is, ott a család, a gyerekek, de én meg úgy érzem itt maradtam egyedül. Nem értem, a férjük miért nem tud mondjuk havonta egyszer 2 órát vigyázni a gyerekekre.

Ha meg véletlenül nem jönnek a gyerekek, akkor pelenkák, ovis beszoktatás, orrszívó.... Stb a téma. Én meg ott ülök, mint egy rakás szerencsétlenség, némán hallgatva őket, és rettenetesen kellemetlenül érzem magam.

Kérlek titeket, ne írjátok, hogy szüljek egy szakajtónyi gyereket, majd akkor helyreáll a világ rendje, mert a férjemnek és nekem nem lehet gyerekünk. Nagyon szerettünk volna, de nem lehet.

Volt már valaki hasonló cipőben? Megmaradhat a barátság, vagy egy idő után én már nem leszek a csapat tagja? Próbáljak esetleg új barátokat keresni? Nagyon rossz érzés, hogy hirtelen kívülálló lettem a társaságban.