Barátságban mit jelent az "időkérés"? Férfi-nő barátságról van szó és igen, van ilyen.
A történet annyi, hogy munkahelyemen még kb. fél éve megismerkedtem egy kolléganővel, akivel rövid idő alatt elég közeli barátok lettünk. Viszont megegyeztünk abban, hogy ez így is marad, pláne, hogy nekem van párom, (igaz csak hetente találkozunk) míg ő egyelőre nem akar senkitől sem semmit, és különben is kölcsönösen nem tetszünk egymásnak, ahogy erről meg is állapodtunk.
Közben találkoztunk párszor munkán kívül is, és hiszitek vagy sem, de nem történt semmi, tényleg olyan volt mintha egy másik pasival lettem volna, vagyis pár dolog más volt nyilván, (egy nővel azért nem tartasz olyan távolságot testileg) de lényegében véve semmi olyat nem csináltunk, amit ne vállaltam föl barátnőm előtt, meg ő nekem tényleg nem tetszik. Kedves, helyes csaj, de ennyi, ő meg azt mondta rólam, hogy "bocsi, de messze nem te vagy a fétisem". Tehát látjátok kölcsönösen nem jövünk be egymásnak, csak élveztük egymás társaságát és semmi komoly nem volt. Az igaz, hogy sokan azt hitték együtt vagyunk vagy legalábbis randizunk, de itt el is haltak a pletykák egy idő után, pont mert nem lett folytatása a dolognak.
Viszont kb. másfél hónapja egy ilyen közös vásárlásunk után megváltozott és elkezdett engem ellökni magától, és mikor rákérdeztem -többször is- hogy mi a baja azt a választ adta, hogy "majd rájössz!" meg "majd ha itt lesz a barátnőd, foglalkozzál azzal és ne gyere utánam" de a legjobb mikor így viccből rákérdeztem, hogy "nem tán belém estél?" erre így elvörösödött és közölte, hogy: "Mi? Arra aztán várhatsz míg nyugdíjas nem leszel!" végül kulturáltabban is tudtam vele beszélni, mert teljesen igyekezik tőlem eltávolodni, azt mondta telefonba: "Most még nem vagyok készen arra, hogy elmondjam a szívemet nyomja" meg "tudod nem vagyok jó lelkizésben". Végül abban állapodtunk meg, hogy neki most idő kell, és aztán majd keressük egymást.
Csak tartok tőle, hogy ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kellek neki barátként már, és lehet, hogy a szíve mélyén többet akart volna, csak mivel tudta, hogy van kapcsolatom így nem meri bevallani?
Nekem nagyon fontos a barátságunk, mert nekem ő tényleg olyan mint egy fogadott húgom, akihez nem tudnék, nőként érni, és bevallom hiányzik, hogy nem járunk el hetente egyszer közösen kajálni, meg nem tudom vele kibeszélni a munkahelyi dolgokat mint eddig.
Ha te magad is sejted, hogy mi a baj, miért kérded meg tőlünk?
Nem nagyon értesz a női lélekhez, lehet nem vagy álmai pasija, de törődtél vele, kedves voltál vele, és abból, ahogy írod megvolt köztetek a szimpátia is.
Valószínű beléd esett, és azért lök el, mert tudja, hogy tényleg csak barátként tekintesz rá, ami neki meg nem elég, és így már nehezére esne veled találkozgatnia, magát kínozná ezzel, hogy együtt is van veled, de mégse lehet veled.
Mondjuk becsüld meg, sok nő megpróbálna elcsábítani és megszerezni, ő van annyira gerinces, hogy inkább el akar tűnni az életedből.
Szerintem meg nem taktika.
Csak osszezavarodott, es kíváncsi. Kell neki ido nelkuled,hogy rájöjjön, hogy tenyleg akar vagy csak valamiért összezavarodott
Nem,nincs ilyen,nincs férfi-női önzetlen barátság érzelmek és vonzalom nélkül.
Egy férfi csak úgy sose barátkozik egy nővel.
De nincs férfi és nő között barátság, ha a nő viselkedik semlegesen akkor a férfi esik bele, ha fordítva akkor meg érted mi van, mint pl most...:)
Saját nemmel kéne barátkozni, akármennyire is fáj ezt olvasni, kivéve ha nem heterok vagytok.
Szerintem sokan, és maga a kérdező is, már elfogadta azt az értelmezést, hogy a lány beleszeretett, pedig lehet, hogy nem. Lehet, hogy lett egy udvarlója, és lehet közben pont ő, a lány hiszi azt, hogy a kérdező szerelmes belé titokban, így mert nem akarja megbántani, titkolja a dolgot.
Vagy alternatív magyarázat a csaj személyiségzavaros/autista, azok szoktak ilyet csinálni, hogy kilépnek egy barátságból látszólag ok nélkül, majd később visszalépnek vagy lépnének bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!