Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ennek a barátságnak lőttek?

Ennek a barátságnak lőttek?

Figyelt kérdés

Van (volt) egy barátnőm akivel néhány éve ismerkedtem meg. Az anyaság hozott össze minket. Együtt jártunk kismamatornára.


Neki 1, nekem 2 lányom van. A kicsik között kb 1-2 hónap van.


Eleinte nagyon jó baráti viszonyunk volt, de aztán azt vettem észre, hogy egyre többször beszól nekem bántó dolgokat.

Mondok egy példát: Akinek egynél több gyereke van, az tudja, hogy másképpen éli meg az ember az első gyerekkel az anyaságot, mint a másodikkal. (vagy harmadikkal, stb)

Nem azt mondom, hogy könnyebb, csak teljesen más. Amikor már valaki, az első gyerekkel túl van a kezdeti időszakon, akkor a második gyereknél már talán nem érzi azt, hogy totálisan felborult az eddigi élete. (mert az már ugye a másodiknál eleve nem is volt a régi) Szóval, mindig is éreztem, a barátnőmmel kapcsolatban,

hogy nekem a második lányom kapcsán kuss a nevem. Ő gigantikus drámákat rendezett a lánya körül, és ha néha egy kicsit is lett volna szükségem a támogatására, akkor is az lett minden szituacio vége, hogy akármi bajom is van, neki akkor is BIZTOS sokkal rosszabb.


Semmi sem ugy alakult ahogy szerette volna. Pl. A lánya rossz alvó, nem szopott, császár lett a szülés, lemaradozott a gyerek mozgasfejlődésben, többemberes, stb stb. Ezek neki fájó pontok voltak, sokat is panaszkodott és mindig meg is hallgattam. Tudtam, hogy milyen ez az egész, mert én már átmentem ezen a naggyal. Igyekeztem támogatni, mert én is kiakadtam az elsővel azon, hogy az anyaság totál felforgatta az életemet.

Nekem borzasztó kellemetlen volt, hogy már annyit sem mondhatok, hogy mondjuk aznap nem aludtam jól, mert fogzik a gyerekünk. Erre a valasz: mi már nem alszunk egy éve, stb.


Lenézte a férjem, mert "csak" egy mérnök. De persze nem így arcba mondva, de utalt rá gyakran. Ra sem mertem kérdezni, ezt hogy érti. Vagy lenézett mert nekem nem volt annyi igényem az "énidőre".


Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy büszke voltam a gyerekemre és (szerinte dicsekedtem) mutattam egy videót neki. A videón a kisebb lányom önállóan eszik. 10mp az egesz.

A reakció: hogy mennyire gonosz vagyok, őt ez frusztrálja, mert az ő lánya csak dobálja az ételt és még etetni kell.


Számtalan videót mutatott már ő is a gyerekéről és nekem sosem volt olyan gondolatom, hogy dicsekedne. Örültem, hogy megosztja velem az örömét. Azt hittem vagyunk annyira barátok, hogy ami nekem öröm az neki is öröm lesz, de nem úgy tűnik.

Egy normalis kapcsolatban ez lenne a normalis, nem? Nekem nem sok ilyen anyuka kapcsolatom van (volt / lesz), szóval nincs összehasonlítási alapom, de amennyire latom, ennek annyi. Akárhogyan probalok racionalis magyarazatot talalni ra, erre nincs ő egy mérgező önző ember.


Én most komolyan megsértődtem, bevallom kerülöm a személyes találkozást és az online térben sem válaszoltam a megkeresésére (igaz csak egyszer írt) Már kb 2 hónapja nem beszéltem vele és ma elgondolkoztam, hogy fb-on lekorlátozom. Aztán azon, hogy nem kellene-e inkább rendezni a dolgainkat? Szerintetek van értelme?



2021. jún. 7. 13:35
 1/9 anonim ***** válasza:
81%

Uristen, dehogy van ertelme. Konnyebbulj meg inkabb, ha kivul tudod az eletedbol. Kinosnak meg kinos a joban leves is, meg kell lepni, hogy ha rakerdez, nyiltan mondani valamit, hogy nem szeretned folytatni.

Az ilyen emberek akar egesz eleten at ott lehetnek, de miert? Ennel a magany is tobbet ad, es ugyis talalsz uj baratnoket.

2021. jún. 7. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
88%
Ez egy energiavampir. Keruljed messzirol.
2021. jún. 7. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
76%
Egyetértek, ez nem (volt) barátság. Örülj, hogy vége.
2021. jún. 7. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
76%
Vannak ilyen emberek neked bármi bajod van arra jön az hagyján..... Hagyd a francba
2021. jún. 7. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
69%

Nem volt igazi barát ez a nő neked.Ne keresd,hagyd a francba mert így folytatódna tovább minden és ahogy leírtad a helyzetet ebből én úgy látom hogy ez így neked nem jó(amit meg is értek).Ha esetleg nagyon beszélni akarna veled akkor mondd meg neki szépen hogy nem akarsz már vele barátkozni mert nem érzed jól magad a társaságában mivel nem passzoltok egymáshoz.Nagyon kellemetlen lesz de lehet muszáj lesz megmondanod neki.

Biztos meg is fog sértődni és pár dolgot a fejedhez fog vágni de te azzal már ne törődj.Nekem is volt hasonló helyzet barátnővel de jobb lezárni mint húzni.Ha nem keres akkor pedig ennyi.Ez volna a jobb ha magától kapcsolna

2021. jún. 7. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
76%
Sosem voltatok barátok, csak rajtad vert le feszültségeket. Nem támogatott, nem hallgatott meg, nem érdekelte veled mi van. Nem hiába érezted hogy önző, arra a hangra hallgass ami ott van benned mélyen - nem véletlenül jön elő.
2021. jún. 7. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
76%
Na ezért nincs nekem játszótéri anyuka barátnőm. Ez nem hiányzik
2021. jún. 7. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
68%
Felejtős.Mihamarabb vess véget ennek a "barátságnak".
2021. jún. 7. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek. Azért kicsit rossz érzés, mert eddig sem voltam egy nagy barátkozó de ez nem javított a dolgokon. Elengedem.
2021. jún. 7. 19:20

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!