Elmondanátok egy ismerősötöknek, ha úgy gondolnátok, hogy tehetségtelen? Járnátok olyan emberrel, aki "lejáratja magát"?

Nem mondanám az arcába, de támogatnám pl. egy énektanár felkeresésében, ha komoly szándékai vannak.

(Volt ilyen barátnőm, amatőr tribute együttesben énekelt, szerintem passzolt a hangja, csak borzasztóan képzetlen volt. Neki is a tanár volt a javaslat.)

Írásnál ugyanez, ha adott kiadónál akar megjelenni, akkor tanulja meg, milyen stílus, milyen zsáner való oda, lehet ő tényleg jó író, ha egyszer nem a kiadó profilja.

"Valószínűleg annyira nem is kedves aranyos ez az ismerős ha ennyire nincs önkritikája."

Ezt had döntse el a kérdező. És ez nem önkritika kérdése, hanem hogy milyen az énekhangja.

Az éneklés maximálisan fejleszthető gyakorlással, mégcsak tanár se kell hozzá, csak az hogy az illető énekeljen, dúdoljon, fütyörésszen minél többet. Ha senki nem világosítja fel és ezért bátran énekelget, előbb-utóbb megtanul. Sajnos inkább fordítva szokott lenni, hogy leszólnak valakit gyerekkorában és abban a hitben éli le az életét, hogy nincs hangja vagy hallása és meg se nyikkan. Pedig énekelni jó és sokat ad. Sok zenetanár van körülöttem és abban mindenkinek egyezik a tapasztalata, hogy ha valakit nem szégyenítenek meg azzal, hogy rosszul énekel, akkor még ha rosszul is énekel, de sokat, nagyon sokat tud fejlődni, kitisztulnak a hamis hangok, eltűnik a rekedtség stb.

Egyébként van egy ismerősöm, akit én brutál tehetségtelennek gondolok képzőművészeti téren, de ő azt hiszi, hogy tehetséges és képeket fest és az a döbbenet, hogy van egy széles rajongótábora! Tehát valakinek mégiscsak tetszik és ezek az emberek nem udvariaskodnak, hanem szabályosan zabálják a festményeit és mindig el tudja adni őket nem csekély összegekért én meg besírok azon, hogy milyen béna.

#5

Nyilván nem lehet gyakorlás nélkül megtanulni énekelni na de itt inkább arroganciáról van szó, hogy ki mer állni közönség elé úgyhogy nem tud énekelni. Nekem ez elég ellenszenves.