Volt olyan barátod, akivel megszakítottad a kapcsolatot ? Miért szántad el magad erre a lépésre? Szoktál még néha gondolni rá, hiányzik ? Bánod, hogy így alakult ? Lehetett volna másképp?

Általánosban volt egy fiú akivel nagyon jóban voltam. 5.-ben meg 6.-ban tok jól kijöttünk egymással, de utána teljesen megváltozott. Pl.: Ha kértem egy kis szívességet, egyből azzal jött, hogy "jaj most nem erek rá". Engem meg folyton kihasznált. 8.-ban, évvége felé már nem beszéltünk, teljesen megszakítottuk a kapcsolatot, abszolút nem bántam meg.

18/F

Volt. Összejött az exemmel, holott rengeteget sírtam a srác miatt neki.

Nagyon nehezen engedem el az embereket, de ebben az esetben szerintem teljesen jogos volt, és egyáltalán nem hiányzik. Kinek kell ilyen barátnő, aki a saját igényeit előrébb helyezi egy barátságnál?

Nem bánom, hogy így alakult mert legalább rájöttem milyen valójában és ha belegondolok nem is volt olyan barátnő előtte se, mint amilyennek akkor gondoltam.

Persze, alakulhatott ez volna másképp, ha gondolkodik, mielőtt cselekszik, vagy nem mástól tudom meg az egészet, hanem elém áll és a szemembe mondja.

21/L

2 lány volt, akivel én magam szakítottam meg a barátságot.

Mindkettő lelki szemetesládának használt. Folyamatosan csak panaszkodni, illetve kioktatni tudtak. Az egyik lány kolléganőm volt, igazi önsorsrontó és jellemtelen ember. Immár házasságban él a párjával, akit számtalanszor megcsalt, többek között egy félcigány férfival is. Valahányszor közös programot akartam szervezni, lemondta valamilyen mondvacsinált indokkal. Olybá tűnt, mintha mentális zavarai lettek volna, számtalanszor voltak hangulatingadozásai, dühkitörései, illetve szuicid gondolatai. Volt egy cigány munkatársnőnk, akit folyton szapult a háta mögött, aztán kiderült, hogy nagy barátnők. Utólag hallottam vissza, hogy bizony engem is ócsárolt, kést döfött a hátamba. Miután másik munkahelyre kerültem, hónapokig nem is jelentkezett, aztán hirtelen találkozni akart. Én pattintottam le. A történtek után már nem tudtam benne bízni.

A másik lány (vagyis nő) pedig egyetemi csoporttársam volt. Elvégzett 3 szakot is (biológia BsC, informatika-könyvtár szak, anglisztika), de a mai napig nem sikerült elhelyezkednie. Mindig másokat okolt, és engem folyton arra buzdított, hogy egy debreceni embernek se szavazzak bizalmat, mert a debreceni ember egy külön állatfajt képvisel. Ezzel a nézettel sem tudtam azonosulni, nem szeretek általánosítani. Éveken keresztül hallgathattam, hogy Budapest a végtelen lehetőségek városa, és akinek csepp esze van, az odaköltözik. Csak szájhősködött, a mai napig a cívisvárosban él, nem váltott. A múltkor megpillantottam a villamoson, mondani sem kell, elfordultam, nehogy véletlenül észrevegyen.

Nem hiányzik egyik sem, boldogabb életem van az effajta, energiavámpír emberek nélkül. Másképpen nemigen alakulhatott volna, mert egyik sem egy boldog, kiegyensúlyozott ember.

Szerintem az már eleve sokat elárult róluk, hogy senki sem találta velük a közös hangot. Én voltam a hülye, mert megszántam őket és bizalmat szavaztam nekik, nem kellett volna. Sebaj, mindenből tanul az ember valamit. :)