Ha volt veled ilyen, hogyan viselted, hogy megszakította veled a kapcsolatot barátod, barátnőd?

Rosszul. Egy életre nyomott hagyott bennem, alapjaiban változtatta meg az emberekről kialakult képemet. Sokkal biztosabb pont volt az életemben, mint a szüleim vagy a párom. Elveszteni is kegyetlen volt.

Általános suli óta barátok voltunk, én végig kiközösített voltam, őt csak a végefelé kezdték bántani valamiért, de elég durván... tudtam hogy milyen ez, így azonnal mellé álltam. Csodálatos barátság alakult ki, olyanok voltunk, mint a testvérek, millió közös program, rengeteg nevetés, nyaralások, teljesen bizalom. Minden nap beszéltük valamilyen formában. A kezem tűzbe tettem volna érte. Sok-sok éves barátság után aztán megszerezte az első párját, engem pedig azzal a lendülettel egy szó nélkül kitörölt az életéből. Sokáig nem tudtam elhinni, talán még most sem és nem is értem, hogy miért. Nem tudom, hogy problémája lehetett velem? Sosem mondta. Eleinte még hívogattam, hogy találkozzunk, de mindig lemondta, persze értettem, minél többet akart a barátjával lenni. Úgyhogy kértem, hogy keressen ő, ha van ideje és kedve találkozni. Onnantól kezdve nem hallottam felőle, azt se tudtam él-e még.

Egyszer még hónapok múltán megkeresett, hogy sajnálja... persze adtam neki esélyt, de igazából magyarázatot nem adott, a barátját továbbra sem akaródzott bemutatni és rövid idő után megint ugyanúgy eldobott.... mint egy megunt, már hasztalan kacatot.

Közben amiatt is rossz volt, mert nekem is volt párom, de tudtam tartani köztük az egyensúlyt. Viszont a páromnak meg a haverok voltak fontosabbak nálam. Szóval eléggé össze vagyok zavarodva, hogy akkor most mi lenne a normális. Azóta párommal is szakítottunk, egyedül maradtam.

Most egyáltalán nem találom magam, bizalmatlan vagyok mindenkivel, nem tudom hogyan álljak hozzá a dolgokhoz, mi lenne a normális. Nagyon mély nyomot hagyott bennem ez a pár év és még az azelőttinél is sokkal zárkózottabb, csalódottabb lettem. Elvesztem.😕

Felért egy szakítással a fájdalom, de idővel túltettem magam rajta. Nem hagyhatom, hogy az ilyen dolgok egy életre nyomot hagyjanak bennem, eddig minden csalódásom fel tudtam dolgozni. Eltávolodtunk egymástól, már nem volt meg az a közös élethelyzet, ami összetartott, én azt hittem ennél mélyebb volt a barátságunk, de csak részemről volt az. Más társaságba került, elkezdett kerülni, nem válaszolni az üzeneteimre, elég egyértelmű volt, hogy nem akarja folytatni az egészet.

Vannak más barátságaim, amik kibírtak más-más egyetemet, más országba költözést, ezer egyéb élethelyzetet és azóta is töretlenek, szóval ez azért nekem bizonyítja, hogy nekem ez megy. Neki nem ment, el kell fogadni :) Nem kerestem azóta, feleslegesnek tartom. Ennek már jópár éve, azóta már engem se érdekel, egy kellemes emlék a múltamból és semmi több.

Nagyon nehezen. Magyarázatot nem kaptam rá,így sajnos nem sok esélyem van teljesen elfelejteni,mert mindig ott lesz a kérdés,hogy mi történhetett...

A legnagyobb akadályt a féltékeny barátnője jelentette,aki nem tudta (nem is akarta) megérteni a kapcsolatunkat,csak elkönyvelte,hogy ez biztos több szimpla barátságnál és többször is próbált már keresztbe tenni. Volt,amikor ő tiltogatott a srác profiljáról,de most úgy tűnik,sikerült megfűznie.

Önmagában ezzel nem lenne bajom,mert egyik barátomtól se várom el,hogy adja fel értem a párkapcsolatát,de legalább egy helló-t hozzám vághatott volna,hiszen mindenről IS tudtunk beszélni,nem igaz,hogy erről nem...