Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit gondoltok erről ?

Mit gondoltok erről ?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm, akivel már pár hónapja nem beszélek mert úgy alakult, hogy én mondtam neki hogy nem akarok vele beszélni. Megromlott a kapcsolatunk négy év barátság után nyár végén, de nem tudom hogy miért. Azt tudni kell hogy egy osztályba járunk és egymás mellett ülünk. Elteltek úgy napok hogy egymáshoz se szóltunk az iskolában. Többször is én próbáltam közeledni és megpróbálni megbeszélni a dolgokat. Egyszer sikerült csak úgy elhivni valahova hogy tudjunk is beszélni és azt mondta hogy a barátság az túl nagy felelősség neki, meg hogy most vannak neki sokkal fontosabb dolgai is. Ami teljesen érthető, hogy most a továbbtanulás a legfontosabb meg a család, de én úgy gondolom hogy emelett ha valakinek fontosak a baráti akkor rájuk is számít időt és foglalkozik velük. Rengetegszer előfordult hogy eltűnt akár napokra is vagy egész nap nem írt vissza és nem tudtam, hogy miért és ez ment már nagyon rég óta és emiatt szinte alig tudtunk beszélni valamit. Amikor mondtam hogy jó itt elég és ezt már nem akarom, akkor ő csak annyit írt rá hogy értem. Szimplán csak elfogadta mintha nem is érdekelné és azóta nem beszéltünk egy szót sem és levegőnek néz mintha ott se lennék. Nem ilyennek ismertem meg, akit ennyire nem érdekel ez az egész és képes csak úgy elengedni másokat. Nagyon nehéz úgy suliban lenni ha éppen van egyáltalán suli, hogy ott ül mellettem de nem beszélünk. És engem ez a dolog még mindig zavar, hogy ez van de nem tudok mit tenni mert úgy érzem én minden tőlem telhetőt megtettem a barátságunkért. Emiatt nem igazán szeretnék újra suliba menni, mert akkor megint látnom kell. Próbálok továbblépni, de így elég nehéz hogy jelen van. Egyszerűen nem is tudok tovább lépni, mert hiányzik az amikor jóba voltunk.


Mit gondoltok erről az egészről ?

Szerintetek lépjek tovább ?

Én rontottam el valamit esetleg ?

Vagy tudok valami tanácsot adni, hogy tegyek e még valamit vagy hagyjam inkább és lepjek tovább ?



2021. jan. 2. 01:04
 1/3 anonim válasza:
55%
Ugyanígy vagyok csak mi még nem szakitottuk meg teljesen a kapcsolatot . De nagyon közel járunk , mert ha beszélünk akkor is általában veszekedés lesz a vége. Már előre félek, hogy vissza ki el menni suliba.
2021. jan. 2. 02:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
100%
A kommunikáció mindenre kulcs! Beszéljétek meg személyesen a problémát. Ha nem hajlandó rá, akkor nem is fontos neki ez a barátság, akkor engedd el őt.
2021. jan. 2. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Egyetértek a 2-essel. Olyat ne erőltess, ami nem megy. Kitartást!
2021. jan. 7. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!