Tipikus reakciója a beilleszkedett, befogadott embereknek akik viszont nem fogadnak be egyes embereket, amikor ez utóbbiak szóba hozzák a kiközösítés, fölényeskedés tényét, hogy miért vagy ilyen negatív?
Aki fel meri hozni a tényeket, az negatív?
Aki úgy tesz mint aki nem veszi észre az a pozitív?
9
Igen, neveletlenség. Sajnos az a tapasztalatom, hogy az embertársaim többségének nem igazán volt gyerekszobája. De olyat is láttam bőven, hogy kifejezetten bunkónak, taposósnak nevelik a gyereket, mert hát "erősebb kutya ..szik"...
Nekem is ismerős a helyzet, folyamatosan ilyet tapasztalok bulikban.
Egyszer egy barátnőmet meghívta egy társaság buliba, ő meg megkért hogy menjek vele, úgy, hogy én nem voltam meghívva. Elmentem vele, mert mégis csak a barátom. De én éreztem magam kellemetlenül, látva a folyamatosan minket, főleg engem lenéző tekinteteket, úgy, hogy nem is ismernek engem. Próbáltam beszélgetni velük, de egy idő után feladtam.
Őszintén? Szerintem kerüld el az ilyen társaságokat nagy ívben. Ez tényleg neveletlenseg részükről, illetve ítélkezés, mert azt hiszik joguk van hozzá.
Másik hasonló eset, mikor hallanak pletykákat az adott illetőről, ezért meg sem akarják már ismerni. Rólam is rengeteg dolgot pletykáltak már, ami nem is volt igaz ráadásul, csak az egyik elkezdte, a többi meg elhitte és folytatta :-)
Akik akarnak majd úgyis megismernek. De erőltetni meg semmit nem szabad, erre már rájöttem. Próbáltam régebben beilleszkedni ilyen tarsasagokba, de nem, nem szabad. Inkább leszek egyedül, de boldogan.
A legelszomorítóbb pedig az, hogy ilyen magukat felsobbrendunek tartó embereknek van a legtöbb barátja, aki meg tényleg értékes, annak pedig nagyon kevés.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!