Miért nincsenek barátaim?

Ha megneszelik a népek, hogy túllátsz az orrodon, elkezdenek félni tőled. De ha megtanultad titkolni a dolgot, akkor is csak olyanok maradnak, amilyenek: általában minél szociálisabb, a valóságban annál magának valóbb. A tényleg butábbak (sajna nem kevesen) gond nélkül eléldegélnek úgy, hogy a társalgás összesen annyi nekik, hogy mesélnek magukról. Ha kísérletképpen (vagy akár belső indíttatásból) te is mesélgetsz ezt-azt egyesszám első személyben, akkor két kéretlen tanács kiosztása után ott tart, hogy mesél tovább magáról. Legalábbis én nagyon kevés kivétellel ilyennek látom azokat, akikkel valaha is váltottam legalább pár szót. Persze lehet, hogy tévedek, mert én is négyévesen kezdtem vésni a néha tükrözött nyomtatott betűket, meg a szüleim balhés és piszkosul elhúzódó válásáig engem is mindenfelé azzal untattak, hogy de eszes meg de ügyes vagyok.

Nekem pont a viszonylagos titokzatosság válik be. A legtöbben szeretik, ha figyelmesen végighallgatják a baromságaikat, én meg betárazom a megfigyeléseimet, meg csomó mindent elmondanak, amit nem kéne. Mivel piszkosul diszkrét vagyok, senkin nem adok ki, még csak nem is használom a kényes infókat (hacsak nem ultraindokolt, de akkor is találok módot rá, hogy ne derülhessen ki a forrás), elmondják szívesen még a teljesen magán dolgaikat is. "Végre valaki megért, olyan jó veled beszélgetni!", tudod hogy megy...

Olyan igazi barátom, akivel tűzbe tennénk a kezünket egymásért, már jó régóta nincs. Voltak, aztán egyik külföld, másik belföld szerencsésebb fele, harmadik itt, pár utcával feljebb lett nagyon ostoba alkesz... Teljesen meg lehet lenni csoda igaz barátság nélkül, persze ettől még jobb volna, ha lenne. Ne aggódj amiatt, hogy "fel se tűnne, ha elmennél", ez kb a ma embere, és valószínűleg nem teljesen igaz a te társaságodban se mindenkire. A többségnek kb az hiányozna, akitől valahogyan függ, nem kell ebbe többet belelátni sajna.

Megváltoztathatatlan dolgokon viszont siránkozzon, akinek végtelen az ereje, rengeteg az ideje, és a hatodik anyját tapossa! A saját szó szerinti hatáskörödben a tőled telhetőt meg tudod tenni azért, hogy neked is, másoknak is jó legyen, és ha ez most még nem sokra elég, messze nem jelenti azt, hogy mindig így kell legyen. Ha magadba nézel, elég könnyen megtalálod azt az alapjárat derűt, bizakodást, felfedezni akarást, ami igazából az emberrel veleszületett, és kicsit továbbgondolva elég könnyen el tud vinni egy egész jól kiteljesedő élet felé. Ezt keresik ők is, csak nem ott, ahol van, hanem inkább a külvilágban bíznak, nem néznek befelé. Semmi gond ezzel, nem ugyanazt az utat járjuk. Amikor ott az ideje, ők is megismerkednek magukkal, aztán talán boldogan kezet ráznak és bemutatkoznak, majd nekiállnak tudatosítani egymásban is, hogy az élet maga szép.